
A terv szerint parkolni nem, vagy csak korlátozott számban lehet majd a kézdivásárhelyi városközpontban a jövőben
Fotó: Daczó-Hodor Barna
Kézdivásárhely egyedi, jellegzetes stílusú főterét az eredeti formavilág megőrzésével korszerűsítenék a jövőben. Bokor Tibor polgármester szívesebben látna több embert, mint autót a főtéren.
2023. augusztus 24., 10:082023. augusztus 24., 10:08
A településvezető elöljáróban arról számolt be, hogy történelmi tanulmány készült a városközpontról. „Minden, a központban található épület kartotéka elkészült. A tanulmányban le van írva, melyik épület készült el elsőként, melyik másodiknak, az idők során hogyan épült be a főtér” – részletezte az elöljáró. Hozzátette:
„Most senki számára nem adhatunk ki építkezési engedélyt, aki a főtéren lakik, mivel nincs leszabályozva, hogy milyen előírásokat betartva, hogyan lehetne építkezni.
– hangsúlyozta. Ezért fontos az említett tanulmány, ahogy az is, hogy annak alapján elkészítsék a főtér övezeti területrendezési tervét (PUZ), illetve az említett rendezési szabályzatot. „Ez folyamatban van, napok kérdése, hogy elkészüljön. Fontos, hiszen anélkül törvényesen nem lehet építkezni, csak javításokat végezhetünk” – érvelt Bokor Tibor.
Amint mindez elkészül, harminc napra közvéleményezésre bocsátják, majd, miután a végleges tervet a elfogadja az önkormányzati képviselő-testület,
„Azért, hogy az építkezés során ne gördüljön akadály a munkálatok útjába, elkészíttettünk egy archeológiai tanulmányt is a főtérről. A jelentést még nem kaptuk meg, ám bízom benne, hogy nem találtak semmit, hiszen úgy egyszerűbben haladhatnánk.
– mondta.
Mindemellett a főtér mobilitási tervét is megrendelték, melyet ugyancsak az említett övezeti területrendezési tervbe foglalnak bele.
– sorolta.
A szóban forgó tervek, tanulmányok elkészítésének céljáról is szólt a polgármester. „Ha mindez együtt van, gondolkodhatunk a főtér, illetve az ahhoz tartozó udvarterek teljes felújításán. Ez a szándékunk.
– fejtette ki.
A főtér arculatváltását illetően elmondta, több elképzelés van, ám ezek egyelőre tervek csupán. „Tekintettel arra, hogy műemlékzóna, meggyőződésem, a PUZ javasolja majd, hogy a főtér leendő arculata minél közelebb álljon a kommunista idők előtti »eredeti« főtérhez, amikor még vásártér volt. Korábban készült egy látványterv, melyből a zöldövezetet keveseltem. Jelenleg dolgoznak az új terven. Mikor elkészül, közvitára bocsátjuk, és jöhetnek a javaslatok” – hangsúlyozta.
A polgármester elmondása szerint élettel szeretnék megtölteni a város főterét. „Nagyobb placcra van szükség, úgy vélem, nem az a fontos, hogy az autó, hanem hogy az ember jöjjön be a főtérre.
– összegzett a városvezető.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
Rendkívüli egyeztetésre hívja össze a PSD vezető testületeit Mihai Fifor, miután Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással. A szociáldemokraták szerint a döntés előtt nem egyeztettek velük.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását, ezért Nicușor Dan államfő vasárnap Adrian Veșteát kérte fel új kormány létrehozására. Az elnök szerint a politikai válságból végül csak egy pártok által támogatott politikai megoldás vezethet ki.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
szóljon hozzá!