Ha szeptember harmadik szombatja, akkor Csernátoni Burrogtató! Idén a tizenegyedik gépésztalálkozóját rendezi a Haszmann Pál Múzeum.
A nevét viselő parkban avatták fel az adományozó, névadó Wilhelm Wegener, Vargha Mihály által készített egészalakos szobrát kedden délután, Kézdivásárhelyen.
A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnázium kettős esemény helyszínéül szolgált hétfőn: a tanévnyitó részeként névadó ünnepséget rendeztek, a tanintézmény ugyanis 120 év után ismét megkapta a főgimnáziumi titulust, így a neve is megváltozott.
Pár hete, az AMY Gazdátlan Ebekért Egyesület kezdeményezésére már tartottak nyílt napot a szépmezői kutyamenhelyen, miután nincs hely újabb kutyák befogására. Mivel akkor mindössze két kutyakölyök számára került gazda, szombaton megismétlik az akciót.
Pénteken kezdődik, vasárnapig tart a Szeptemberfeszt néven ismert torjai faluünnep. A programkínálat idén is változatosnak ígérkezik.
Bejelentette csütörtökön a Vigadó Művelődési Központ létrejöttét és bemutatta a működésére vonatkozó elképzeléseket Kézdivásárhelyen Bokor Tibor polgármester, illetve Lung László Zsolt intézményvezető. Örvendetes hír, hogy a helyi színház megmarad.
A közelmúltban a kézdivásárhelyi Rózsák utcában festettek fel két biciklisávot, ezzel a céhes városban több mint hét kilométerre nőtt a kerékpárutak hossza.
Tavaly fejezték be a kézdivásárhelyi kórház sebészeti osztályának helyet adó épület felújítását, ám a működési engedély kibocsátásának feltétele, hogy az egészségügyi intézmény főépülete és a sebészet közé tűzfalat emeljenek.
A szeptember 11-én induló tanévben hét Kovászna megyei iskolában folytatódik a Meleg ebéd elnevezésű program. A dálnoki Darkó Jenő Általános Iskola is ezek közé tartozik, igaz, hogy a meleg ebéd helyett szendviccsel.
Egy 3,5 millió eurós beruházás által teljesen felújítják és ki is bővítik a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolát. A Regionális Operatív Programban (POR) zajló felújítás már el is kezdődött.
Tavasszal írták alá a Kézdivásárhelyen épülő fedett uszoda kivitelezési szerződését, majd munkához is láttak, ám két ízben is kérdésessé vált a sorsa.
Több háromszéki kereskedelmi egységet megbírságoltak a fogyasztóvédők tisztességtelen kereskedelmi praktikákért: az általuk forgalmazott textiltermékek címkéjén nem megfelelő nyersanyag-összetételű címkék voltak.
Tavasszal írták alá az Oroszfalu, Sárfalva, Szászfalu és Nyujtód települések gázhálózatának kiépítését célzó beruházás kivitelezési szerződését és a napokban munkához is látnak.
Az elmúlt napokban a kézdivásárhelyi rendőrök ittasan balesetező, illetve forgalomba be nem jegyzett gépkocsival közlekedő sofőrt is elcsíptek.
Gyilkosság gyanújával helyeztek előzetes letartóztatásba egy kovásznai személyt pénteken, miután augusztus 16-án háromszor nyakon szúrta áldozatát, kioltva annak életét.
A lemhényi Alszeg utcában az aszfaltozáshoz, a Kismező utcában pedig a sáncok kialakításához láttak hozzá a napokban.
Eredetileg négy napirendi pont megvitatására hívták össze a baróti önkormányzati képviselőket, ezek mellé azonban még két javaslatot is beillesztettek a csütörtöki ülés elején.
A Lemhény és Kézdialmás közötti Szent Mihály-hegyen lévő római katolikus, barokk műemlék templom felújításával a tervek szerint haladnak, ennek megfelelően novemberben végeznének a munkával. Nemrég időkapszulát helyeztek el.