Kézdivásárhely egyedi, jellegzetes stílusú főterét az eredeti formavilág megőrzésével korszerűsítenék a jövőben. Bokor Tibor polgármester szívesebben látna több embert, mint autót a főtéren.
Vezetékcsere miatt lezárták a közúti forgalmat a kézdivásárhelyi Kanta utca egyik szakaszán. Mivel a Nagy Mózes Gimnáziumhoz vezető útszakaszról van szó, ezért fontos lenne tanévkezdésre legalább járhatóvá tenni az utcát.
Közlekedési jelzésekkel ellátott bicikliutat festettek nemrég a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás park sétányaira.
A hagyományokhoz híven a kézdiszentléleki Perkőn Szent István-napi búcsút tartottak vasárnap, államalapító királyunk ünnepén. Szederkényi Károly Miklós plébános szentbeszédében a magyar nemzet fontosságát hangsúlyozta.
Három éve láttak hozzá a Kézdivásárhely központját körülvevő udvarterek közművesítéséhez. Az önkormányzat az eredeti formavilág megőrzésére törekszik.
A kézdiszentléleki Perkőn vasárnap tartják a Szent István-napi búcsút.
Kézdivásárhelyen egy hónapja láttak hozzá a Dózsa György utcai zöldövezet pihenőparkká való átalakításához a részvételi költségvetés elnevezésű programnak köszönhetően.
Minden lehetőséget megragad a kézdivásárhelyi városvezetés ahhoz, hogy négy éven belül a város összes oktatási intézménye átessen a legszükségesebb felújításokon.
Kézdivásárhely önkormányzati képviselő-testülete rábólintott két, egészségügyi és tanügyi alkalmazottak számára építendő tömbház pénzügyi-műszaki mutatóira. A tervek szerint 2026 júniusáig kell felhúzni ezeket.
Falumúzeum létrehozását tervezik a háromszéki Gelence község elöljárói: a helyi önkormányzat a néhai Héjja István jegyzői házát és a hozzá tartozó területet vásárolta meg a célra.
Lemhényben minden utca nevet kapott, nemrég ki is helyezték a kétnyelvű utcanévtáblákat, mindemellett a vasúti átjárót is felújították.
Alkohol és kábítószer hatása alatt, továbbá érvényes rendszámtábla nélküli járművel közlekedő sofőrök akadtak horogra a hétvégén Háromszéken, sőt balesethez is riasztották a rendőröket.
A Nyujtód és Ozsdola közötti mezei útnál a helyi Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület ismét megrendezi a Háromszéki lovasnapokat a hétvégén.
Balesethez riasztották a rendőrséget hétfőn este negyed kilenc körül a 11-es jelzésű országúton, a Kovászna megyei Lemhény területén.
Már lehet jelentkezni a használt autók selejtezését célzó helyi roncsautóprogramra a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) honlapján – tették közzé honlapjaikon a helyi önkormányzatok.
Tizenkétezer ingatlant telekkönyveztek egy országos program részeként Csernáton községben. A munkát tavasszal befejezték, a hatvan napnyi láttamozási időszak alatt pedig 784 hibaigazítási kérést nyújtottak be az érintettek.
Idén tavasszal az uzonkafürdői fürdőtelep tulajdonosainak megbízásából a nagybaconi közbirtokosság lebontotta a melegfürdő egykori, romos állapotú épületét, és a tervek között területrendezés is szerepelt. Az ügyben az illetékesektől érdeklődtünk.
Évek óta omladozik a kézdivásárhelyi egykori belgyógyászat épülete. Voltak elképzelések a megmentésére és felújítására, ám ezek mind-mind meghiúsultak. Bokor Tibor polgármestertől érdeklődtünk az épület további sorsáról.