
A leendő pihenőpark már most megfelel funkciójának
Fotó: Daczó-Hodor Barna
Kézdivásárhelyen egy hónapja láttak hozzá a Dózsa György utcai zöldövezet pihenőparkká való átalakításához a részvételi költségvetés elnevezésű programnak köszönhetően. Ugyanazon program részeként Nyujtódon egy régi tűzoltószertárból létesítenek ifjúsági házat. A tervek szerint mindkét létesítmény elkészül jövő hónapban.
2023. augusztus 17., 19:142023. augusztus 17., 19:14
A Dózsa György utcai korábban kihasználatlan zöldövezet helyén egy ligetszerű közösségi tér körvonalazódik kis színpaddal, esztétikus padokkal, dísznövényekkel. A 48 725 lejből megvalósítandó pihenőparkot szeptemberben nyitnák meg.
– sorolta Szilveszter Szabolcs alpolgármester.
Nyujtódon 49 591 lejből alakítják át a kultúrotthon szomszédságában található régi tűzoltószertárat ifjúsági házzá a Kézdivásárhelyhez tartozó Nyujtód, Szászfalu és Sárfalva fiatalságának. A tervek szerint
„Augusztusban befejezik az épület közművesítését, emellett a villanyhálózatra való rácsatlakoztatás is folyamatban van. A külső szigetelés és festés megtörtént, még néhány belső munkálatot kell elvégezni, ám szeptemberben ezzel is elkészülnek” – hangsúlyozta az elöljáró.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
szóljon hozzá!