
Csernáton községben 2018-ban láttak neki a telekkönyvezési programnak
Fotó: Kocsis Károly
Tizenkétezer ingatlant telekkönyveztek egy országos program részeként Csernáton községben. A munkát tavasszal befejezték, a hatvan napnyi láttamozási időszak alatt pedig 784 hibaigazítási kérést nyújtottak be az érintettek.
2023. július 30., 15:212023. július 30., 15:21
2023. július 30., 15:252023. július 30., 15:25
Csernáton községben 2018-ban láttak hozzá a kormány által 2015-ben meghirdetett, a földterületek tulajdonjogi problémájának megoldását célzó kataszterezési program keretében a munkához – ez év áprilisában a polgármesteri hivatalban ki is függesztették az új adatokat. Varga Elemért, a Csernátoni Polgármesteri Hivatal kataszteresét arról kérdeztük, hogy a lakosság körében milyen kérésekkel keresték őket a rendelkezésre álló hatvan nap alatt. Mint, ismert, ennyi idő állt a területtulajdonosok rendelkezésére, hogy ellenőrizzék a kifüggesztett listákat és hiba esetén megfogalmazzák a javításra vonatkozó szándékukat.
Csernáton községben mintegy 12 ezer ingatlant telekkönyveznek az említett program keretében.
– jegyezte meg elöljáróban a szakember.
Leggyakrabban közjegyzői akták – mint például hagyaték, megosztás, vagyonközösség-megszüntetés – és bírósági végzések kimaradása miatt jelentkeztek, melyeket utólag kellett betenni, de olyan is volt, aki az adatgyűjtés lezárása után készíttetett közjegyzős aktát. „Ily módon ez év áprilisában készült közjegyzői akták is bekerültek” – jegyezte meg. Emellett
„Használati jog esetén – amennyiben ezt a hatvan nap alatt senki nem támadta meg –, miután a telekkönyv kijön, és ezt követően három évig senki nem fellebbez az ügyben, a használójáé lesz az illető terület. Vagyis
– hangsúlyozta.Varga Elemér hozzátette, a kérések ellenőrzése, feldolgozása, esetleges javítása viszonylag sok időt igényel.
„Minden kérésre vonatkozóan határozatot hoznak, majd, amennyiben jogosak a kérelmek, azokat a telekkönyvezést végző céghez juttatják, hogy elvégezzék el a szükséges javításokat. Miután ez is megtörténik, a tulajdonosok kézbe kapják a végleges telekkönyveket” – avatott be a jelenlegi munkafázisba.
„Dolgoznak, ám sok a kérés, és kevesen vannak a kataszteri hivatalban, így időbe fog telni, amíg a telekkönyveket megkapják a tulajdonosok” – összegzett az illetékes.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.
Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
1 hozzászólás