
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Az elmúlt napokban a kézdivásárhelyi rendőrök ittasan balesetező, illetve forgalomba be nem jegyzett gépkocsival közlekedő sofőrt is elcsíptek.
2023. augusztus 29., 19:462023. augusztus 29., 19:46
Vasárnap, augusztus 27-én 16 óra 35 perckor Torján, a 11C jelzésű országúton ellenőrzés céljából állítottak meg a rendőrök egy ideiglenes rendszámtáblájú gépkocsit. Az igazoltatás során kiderült, a magyarországi hatóságok által kibocsátott rendszámtábla érvényességi ideje június végén lejárt. Az ügyben forgalomba be nem írt gépkocsi vezetéséért indult eljárás.
Hétfőn, augusztus 28-án 12 óra 20 perckor a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás utcai balesethez riasztották a rendőröket. A helyszínen kiderült, egy 38 éves férfi egy kereskedelmi egység közelében elvesztve uralmát a jármű fölött négy szabályosan parkoló gépkocsinak ütközött. A balesetben érintett összes autó megrongálódott.
Az alkoholteszt 1,39 mg/liter alkoholt mutatott ki a sofőr leheletében, akit a kórházba szállítottak vérmintavétel céljából. Az ügyben ittas vezetés miatt folyik vizsgálat.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
szóljon hozzá!