
Tavalyhoz képest lényegesen jobb a helyzet a turisztikai ágazatban, a bizonytalanságok ellenére bizakodók a szektor képviselői
Fotó: Haáz Vince
Noha már hetekkel korábban tudni lehetett, június elsejétől lazítások következnek, a székelyföldi turisztikai egyesületeknél még nem tapasztaltak számottevő növekedést a foglalások számában. A turisztikai szakemberek úgy vélik, a belföldi üdülést fontolgatók kivárnak a foglalásokkal addig, amíg kiderül, pontosan milyen lazítások lesznek nyáron.
2021. május 14., 09:052021. május 14., 09:05
2021. május 14., 11:522021. május 14., 11:52
A lapunknak nyilatkozó turisztikai szakemberek szerint ugyan már sokat javult a helyzet az idegenforgalmi ágazatban a tavalyi katasztrofális év óta, de a foglalások számában még nem igazán érződik, hogy a belföldi üdülést fontolgatókra komoly hatással volt a nyár elejétől tervezett lazítások híre.
Az előző hónapokhoz képest májusban már fellendülést tapasztaltak a látogatottságban Tusnádfürdőn, remélik, ez folytatódni fog júniusban is – közölte megkeresésünkre Molnár Ákos, a Tusnádfürdői Turisztikai Egyesület vezetője. „Az év eleje, január és február jól indult, aztán jött a harmadik hullám, és minden leállt, nagyon visszaesett a látogatottság.
– fogalmazott a turisztikai szakember. Úgy véli, a lazítások hatása akkor fog megmutatkozni a foglalások számában, amikor a kormány képviselői bejelentik a konkrét enyhítéseket.
A járvány előtti időszakhoz képest most is ötven százalék fölötti a szálláshelyek kihasználtsága, a vendégek 99 százaléka belföldi, akad ugyan néhány külföldi vendég is, de nagyon kevés – számolt be a tapasztalataikról Molnár Ákos. „Azt azonban tudni kell, hogy a normális évekhez képest, sokan még nem nyitottak ki, sok panzió kivárja, hogy kezdődjön el a szezon, akik viszont megnyitottak, nagyon kedvezményes árakkal próbálják a vendégeket idecsalogatni, most jó fogásokat lehet találni” – tette hozzá, megjegyezve azt is, hogy más évekhez képest jóval rugalmasabbak is szállásadók a foglalások lemondását vagy az átfoglalásokat illetően.
A szezonkezdés idén június elsejére tolódott, de a vendégfogadóhelyek már a jövő hétvégére is készülnek, ugyanis
– mondta a szakember.
Maros megye népszerű üdülőtelepülésén, Szovátán már nyárra is vannak foglalásai a szálláshelyeknek, de az elszállásolási kapacitás teljes kihasználtságára csak a jövő hónap végétől, a Medve-tó megnyitásától számít a Szovátai Turisztikai Egyesület vezetője, Bereczki István.
„Szerintem már jól áll mindenki a foglalásokat illetően. Megunták az emberek a bent ülést. Szováta hétvégente jól megtelik, hétközben még üres, de ez máskor is így szokott lenni, mert még az iskola is tart. A látogatottságban május és június nagyjából egyforma szokott lenni, úgy látom, hogy idén is egyforma lesz. A Medve-tó nyitásától, június utolsó hétvégéjétől kezd majd teljesen feltelni” – bizakodott az egyesület vezetője.
Bereczki István ugyanakkor úgy véli, bizonytalanabbak még a potenciális vendégek, mint más években. A vendégek döntő többsége Szovátán is belföldi, vannak ugyan külföldről is foglalásaik, de más évekhez képest lényegesen kevesebb. A turisztikai egyesület vezetője úgy véli, e tekintetben kedvező változásra csak az egységes európai oltásigazolás bevezetése után lehet számítani.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
szóljon hozzá!