
Néhány fecskendő még kedden is volt a helyszínen. A szakemberek szerint cukorbetegek használhatták
Fotó: Barabás Ákos
Noha környezetvédelmi és közegészségügyi szempontból is veszélyes hulladéknak minősül, több szemeteszsáknyi használt, illetve bontatlan fecskendőt, valamint gyógyszert dobott ki valaki Székelyudvarhelyen a Köztársaság-negyedben lévő kukák mellé. Az ügyben kivizsgálást indított a Hargita Megyei Népegészségügyi igazgatóság.
2018. január 09., 21:382018. január 09., 21:38
Gyógyszereket, illetve használt és bontatlan fecskendőket hagyott valaki múlt hét végén a Köztársaság-negyedi szeméttározó mellett – tette közzé Facebook-oldalán a székelyudvarhelyi UTCA civil szervezet. Magyari Lajos, a szervezet alapítója lapunknak elmondta, hogy a problémáról őket is értesítette valaki, ám ők nem nyúltak a két szemeteszsákhoz, mert fertőzésektől tartottak.
– kommentálta az esetet. Megosztásuk hatásos lehetett, hiszen időközben eltűnt a helyszínről a veszélyes hulladék, ám egy arra járó is megerősítette, hogy valóban nagy mennyiségű fecskendőről és gyógyszerről volt szó.
Fotó: Barabás Ákos
A környezetre és az emberi egészségre is veszélyes lehet, ha valaki gyógyszereket vagy fecskendőket dob a kukába, ahol háztartási szemetet tárolnak – magyarázta lapunknak Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője, hozzátéve, hogy az ilyen cselekedetek súlyos bírságot vonhatnak maguk után, de akár bűnügyi eljárás is indulhat a tettes ellen. Mint mondta, ezek veszélyes hulladéknak minősülnek, így kizárólag szakcég végezheti a megsemmisítésüket. Ennek érdekében minden egészségügyi szolgáltatást nyújtó egység vagy személy köteles szerződést kötni egy ilyen vállalkozással.
A természetes személyek gyógyszertárakban adhatják le a lejárt szavatosságú orvosságokat, a cukorbetegek pedig háziorvosukhoz – vagy bármely más egészségügyi intézményhez – vihetik el az általuk összegyűjtött használt fecskendőket.

Megoldódni látszik Székelyudvarhelyen a háztartásokban felhalmozott lejárt szavatosságú gyógyszerek megsemmisítésének problémája. Külföldi mintát alakítottak át a helyi lehetőségekre, melyre a megyeközpontban, sőt Háromszéken is felfigyeltek.
Az udvarhelyi esetről nem érkezett bejelentés a népegészségügyi igazgatósághoz, ám értesítésünk nyomán eljárást indítottak az ügyben, amibe a rendőrséget és a környezetőrséget is bevonják – fejtette ki Tar Gyöngyi. Rámutatott, munkatársai kedden kimentek a helyszínre, de addigra eltűnt a veszélyes hulladék. Úgy vélik, hogy a képen látható fecskendőket inzulin beadására használhatták. A történtek azonban meglepték, mivel
ráadásul a környéken több rendelő is működik. Megjegyezte, szerencsére ritkán találkoznak a mostanihoz hasonló esetekkel, tavaly csak egy Csíkszeredához közeli településen voltak súlyosabb rendellenességeket. Arra kért mindenkit, hogy
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!