A földtulajdonosokat és mezőgazdasági termelőket tömörítő egyesület létrehozásán ügyködnek Gyergyóremetén. A kezdeményezéssel a területek védelmét, a pásztorkodás, a határőrzés kérdését, a vadkárok, vadásztatás problémáját oldanák meg, illetve a mezőgazdasági termelők érdekvédelmét is biztosítanák.
2011. május 05., 16:372011. május 05., 16:37
2011. május 06., 09:542011. május 06., 09:54
„Több oldalról is a szükség kényszerít rá, hogy létrehozzuk az egyesületet” – fogalmazott Lackó Albert Elemér a Gyergyóremetén alapítás alatt álló, földtulajdonosokat és mezőgazdasági termelőket tömörítő szerveződés kapcsán. A községvezető elmondása szerint az új egyesület egyik célja a területek védelme lesz. Az elképzelések szerint a jogi forma lehetőséget biztosít majd szerződést kötni őrző-védő cégekkel, illetve az erdészettel, és ily módon a beerdősödött kaszálók, legelők védelme is megoldódna.
Ezenkívül a pásztorkodás, a határőrzés kérdése, a vadkárok, vadásztatás problémája és a mezőgazdasági termelők érdekvédelme is az egyesület hatáskörébe tartozna, amin belül különböző szakcsoportok látnák el az egyes ágazatokat érintő feladatokat.
„Nem mentünk a szövetkezet-modell felé, mert az érzelmi melléállásuk más az embereknek, irtóznának tőle. A szövetkezet eleve profitorientált, az egyesület nem, de amennyiben megerősödik, és igény lesz rá, az egyesület létrehozhat egy céget” – magyarázta a polgármester, aki az új szerveződés életképességét többek között abban látja, hogy az azon belül működő társaságok ösztönzőleg fognak hatni egymásra.
Az önkormányzat az alapító tagok egyikeként fog belépni az egyesületbe, hozzáférést biztosít a polgármesteri hivatal mezőgazdasági adatbázisának kellő részéhez, helyiséget ad a munkapontnak, illetve együttműködik a támogatási rendszerekben. A községvezető ismertetése szerint az elkövetkező napokban dől el, hogy a közbirtokosság és a magánerdő-társulás alapító tagként belép-e az egyesületbe.
„A szemléleten múlik, hogy akarnak-e együtt tenni az emberek a közösségért, vagy sem. Szélesebb horizontban kell gondolkodni” – véli Lackó Albert Elemér, aki szerint a remetei szarvasmarhatartóktól indult kezdeményezéssel kapcsolatban voltak pró és kontra vélemények, de a többség életképesnek látja az elképzelést.
Az egyeztetések mellett már zajlanak az egyesület alapításának első lépései; készül a logó és az alapszabályzat is, aminek összeállítása nem egyszerű feladat, mivel nem egy szokványos egyesület létrehozásáról van szó.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!