Egyéni budapesti kiállításra kapott felkérést az udvarhelyi szobrászművész

A szerda délutáni ünnepélyes megnyitón felszólal az NSKI elnöke, Szász Jenő, Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere mint a kiállítás fővédnöke és Farkas Ádám Kossuth-díjas szobrászművész, illetve közreműködik Dresch Mihály Liszt Ferenc-díjas dzsesszzenész.

„A felkérés Szász Jenő úrtól érkezett, majd miután elküldtem a portfóliómat, Tóth Norbert kurátor keresett meg még március elején. Nagy megtiszteltetésnek tartom, mert elég neves művészek szoktak kiállítani ezen a nívós helyen, én meg ilyen fiatalon kaptam ezt a lehetőséget. Azért is fontos számomra, mert

ellenben közös tárlaton vettem már részt a Műcsarnokban 2015-ben néhány erdélyi kollégával, és az is fontos momentum volt szakmai vonalon” – nyilatkozta szerdán a megnyitóra tartó Berze Imre. A művész

bronzból és fából készült kisplasztikákkal, illetve köztéri monumentális alkotásainak nyomtatott másával mutatkozik be a Teréz körúti Forrás galériában

– a kiállítás anyaga június 26-áig tekinthető meg.

Berze Imre Székelyudvarhelyen született 1985-ben. A Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola után a kolozsvári Képző- és Iparművészeti Egyetem diákja volt, ahol monumentális kerámia szakon végzett 2007-ben. A formatervezői mesterképzőt Temesváron járta. Jelenleg hajdani középiskolájában tanít és a Haáz Rezső Múzeum munkatársa. A székelyudvarhelyi Pulzus és a nyárádszeredai Zereda művésztelep vezetője. A Barabás Miklós Céh tagja, a fiatal udvarhelyi alkotókat tömörítő grUnd alkotócsoport egyik alapítója.

Köztéri munkái Erdély több településén is fellelhetők, az ő műve az aradi vértanúk emlékét megidéző köztéri installáció a Patkóban.

A népi építészetből táplálkozó szobrászra Brâncuși, Barbara Hapworth és Henry Moore hatott leginkább. Így vall hivatásáról: „Munkáimban törekszem az építészeti rendre és racionalitásra, a szobrászati empátiára és spontaneitásra. Keresem az egyetemes fent–lent, kicsi–nagy, széles–keskeny, sima–borzolt, tér és tömeg plasztikai téziseit. Foglalkoztat a realitás elvonatkoztatása és absztrahálása, fontos számomra az ünnepélyesség atmoszférája és az ebből fakadó misztérium jeleinek felkutatása. Emellett a profán valóság őszinte, anyagban való megnyilvánulásait is szem előtt tartom, ami gyakran markáns módon meghatározza munkáim jellegét. Legkedvesebb anyagom a fa, amely életterem helyspecifikus, gyakran használt elemeként magyarázható. Erős vonzalmat érzek a fehér felületek iránt, egy makulátlan állapot, utópisztikus, egyetemes tisztaság vizuális képződményének tartom, amely a bázist jelenti számomra. Kutatom a geometrikus és organikus formarendszerek harmonikus ötvözését, inspirálnak a hagyományos népi építészet ácstechnikai megoldásai és az ebből származó archaikus gesztusok.”