Hirdetés
Hirdetés

Egri diákok látogattak Csíkszeredába

•  Fotó: Darvas Gyöngyi

Fotó: Darvas Gyöngyi

A Határtalanul! program keretében múlt héten egri középiskolás diákok látogattak a csíkszeredai Joannes Kájoni Szakközépiskolába.

Molnár Rajmond

2017. szeptember 19., 11:542017. szeptember 19., 11:54

A magyarországi diákok csütörtökön érkeztek és hétfőn távoztak Csíkszeredából. Darvas Gyöngyi, a Joannes Kájoni Szakközépiskola tanára elmondta, 30 diák érkezett az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnáziumból, őket két tanáruk, illetve az iskolaigazgatójuk is elkísérte.

Idézet
A diákok megtekinthették Csíkszereda nevezetességeit, szakmai előadásokon, programokon vettek részt, amelyek témája a fogyasztóvédelem volt, emellett pedig a Ráduly Róbert Kálmán polgármester is fogadta őket

– mesélte. A csíkszeredai iskola diákjai jövő év márciusában látogatnak Egerbe a Határtalanul! program keretében. Rozmán Éva, az egri tanintézet igazgatója szerint

Hirdetés

nagyon fontos nekik és a gyerekeik számára, hogy a történelmi események tanulása mellett, személyesen is megtapasztalhatták, hogy milyen az élet a határon túl.

•  Fotó: Darvas Gyöngyi Galéria

Fotó: Darvas Gyöngyi

Idézet
A gyerekek meglepődtek, rácsodálkoztak, hogy Csíkszeredát több mint nyolcvan százalékban magyar anyanyelvűek lakják

– mondta. A Joannes Kájoni Szakközépiskolából Cseke Zsuzsánna, Darvas Gyöngyi, illetve Ráduly Annamária pedagógusok fogadták az egri diákokat.

A programról

A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja. Keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Ijesztőnek tűnő hangok a természetben – hegyimentők igazítanak el

Megkezdődött a szarvasfélék párzási időszaka, és a bőgő szarvasbikák ijesztő hangokat adhatnak ki, de ez önmagában még nem vészhelyzet – figyelmeztetnek a suceavai hegyimentők.

Ijesztőnek tűnő hangok a természetben – hegyimentők igazítanak el
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában

Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
Hirdetés