
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Három központot létesítenek súlyos égési sérültek ellátására Bukarestben, Temesváron és Marosvásárhelyen; az erre vonatkozó rendeletet szerdai ülésén adja ki a kormány – jelentette be a miniszterelnök a kormányülés kezdetén.
2023. március 22., 16:312023. március 22., 16:31
Nicolae Ciucă hozzátette, az erre vonatkozó sürgősségi kormányrendelet révén gyakorlatilag a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött hitelmegállapodás teljesítését biztosítják – ismerteti az Agerpres.
Florin Rogobete egészségügyi államtitkár közölte, a kölcsön összege 400 millió euró, de az infláció és az építőanyagok árának emelkedése miatt 2025 után az államkasszából kell kiegészíteni az összeget.
Az államtitkár azt is elmondta, hogy a beruházások megvalósítása után
Az első központ építése Temesváron kezdődik idén júliusban. Az erre vonatkozó szerződés elkészült, jövő héten írják alá.
A marosvásárhelyi és bukaresti központ építéséről szóló szerződést várhatóan júniusban írják alá, a munkálatok augusztus-szeptemberben kezdődnek. Mindhárom létesítmény 2025 első felében készül el – mondta még az államtitkár.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.
A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!