Ditróban régi hagyományok felelevenítésével búcsúztatták a farsangot

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Egy évtizedes kihagyás után, a régi hagyományok szerint ünnepelték farsangfarkát Gyergyóditróban – a télbábu elégetését háromnapos felvonulás előzte meg. A helyi hagyományőrzők a régi időkben használatos jelmezeket vonultattak fel, ily módon is próbálva visszaidézni a már feledésbe vesző ditrói farsangok hangulatát.

Pethő Melánia

2011. március 09., 19:562011. március 09., 19:56

2011. március 10., 13:212011. március 10., 13:21

Idén, több év után először ismét három napos farsangi felvonulás előzte meg a bábuégetést Gyergyóditróban. A helyi hagyományőrző csoport tagjai fontosnak tartják úgy átörökíteni az ünnep mozzanatait, ahogy az régebben szokás volt, éppen ezért nem csak a többnapos vigalomra, de a farsangolók jelmezeire is különös gondot fordítottak. Farsang vasárnapján, húshagyókedden és hamvazószerdán közel ötven hagyományőrző vonult végig a falun, jelmezeik a régi idők farsangjait idézték fel.

„Sok időst megkérdezve tudtuk meg, hogy a török jelmez mindig jelen volt a farsangolásokon, ez hagyományosan ditrói jelmez. Valamikor, a háborús időkben, amikor a férfiak a fronton harcoltak, az itthon maradt asszonyok férfiruhába öltözve, többek között ostorokkal felfegyverkezve vették fel a harcot az ellenséggel, próbálták megvédeni a falut. Innen maradt fenn a török jelmez” – magyarázza Ferenczi Enikő, a hagyományőrző csoport vezetője, bemutatva a szintén régen kimaradt kutyafogó jelmezeseket is. „Valamikor az uralkodóknál szolgáltak a kutyafogók, ők gyűjtötték be a kóbor ebeket. Jelmezük csengő, a dróthurokkal ellátott bot, a régiek szerint ez a farsangi alak a szolga jelképe. Ez szintén tipikusan ditrói jelmez.”

A török katonák, a kutyafogók mellett menyasszony, vőlegény, ördög és halál is felvonult a színes menetben, a szalmabábut pedig húsz év után először ismét szamaras szekér szállította a Kárpátok utcából a községközpontban lévő vesztőhelyre, ahol az égetés alatt ördögtáncot jártak az alakoskodók.

Sokan bekapcsolódtak a farsangbúcsúztató rendezvényekbe

A hagyományőrzők úgy vélik, az utóbbi években már kihalófélbe kerülő farsangolást sikerült ismét feleleveníteni, a három napos ünnep felkeltette a lakók érdeklődését, sokan bekapcsolódtak a víg mulatságba. „Itt akkor is tartottak jelmezes felvonulást, égettek szalmabábut, amikor rendelet tiltotta ezt – a kommunizmus éveiben Ditróban gyűlt össze a környék apraja-nagyja megnézni a színes télbúcsúztatót. Amikor nem szabadott, sokkal többen jöttek el farsangolni. Rengetegen voltak, buszokkal érkeztek az emberek” – idézte fel a múltat a farsangtemetés egyik résztvevője, hozzátéve, manapság már nem csak Ditró az egyetlen település, ahol él ez a hagyomány, ezért is marad el a népes vendégsereg.

A ditrói farsang idén visszanyert régi varázsából, a szervezők jövőre még többet kívánnak feleleveníteni a hagyományokból, a tervek szerint az utoljára 1996-os farsangon bemutatott Dúsgazdagok című népi színjátékot ismét előadják.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Elhunyt Lázár Zoltán, Gyergyószentmiklós korábbi alpolgármestere

Elhunyt 83 éves korában Lázár Zoltán atomfizikus, tanár, vállalkozó, Gyergyószentmiklós egykori alpolgármestere, a képviselő-testületi tagja.

Elhunyt Lázár Zoltán, Gyergyószentmiklós korábbi alpolgármestere
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok

Elkezdték a gyergyószentmiklósi id. Basilides Tibor Sportcsarnok új padlózatának kiépítését. A megrongálódott, elavult borítás helyére korszerű, tömörfa sportparketta kerül. A beruházás régi hiányosságot pótol.

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok
2026. február 19., csütörtök

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson

Jelentős közbiztonsági beruházást hagyott jóvá a város képviselő-testülete a februári tanácsülésen: egy 2,7 millió lejes uniós pályázat révén több mint negyven kamerát, rendszámfelismerő rendszert és okos gyalogátkelőket telepítenek a város kulcspontjain.

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson
2026. február 18., szerda

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny

Jó hangulatú szabadtéri eseményre várják a horgászat szerelmeseit: ismét megszervezik a hagyományos lékésző versenyt a Gyilkos-tó jegén.

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen

Sürgősségi beavatkozásra volt szükség ahhoz, hogy segíteni tudjanak egy maroshévízi férfin, miután ismerősei nem tudták elérni, és attól tartottak, bajba került.

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen
2026. február 18., szerda

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram

Áramszünetre kell számítani több gyergyószentmiklósi háztartásban csütörtökön karbantartási munkálatok miatt – olvasható a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram
2026. február 18., szerda

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó Gyergyótölgyesen szerda reggel, a leszakadt vezetékek miatt teljes útzár van érvényben az érintett útszakaszon – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint

Nehéz körülmények között dolgoznak a gyergyószentmiklósi rendőrök, miután meghibásodott az intézmény székhelyének fűtésrendszere, és az épületben a hőmérséklet 11 Celsius-fokra csökkent – figyelmeztetett hétfőn Facebook-oldalán az Europol szakszervezet.

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint
2026. február 16., hétfő

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai

Közelebb került a megvalósításhoz a gyergyószentmiklósi Makkos és a Temető utcák korszerűsítése, a helyi képviselő-testület hétfőn elfogadta a finanszírozási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentációt.

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai
2026. február 16., hétfő

Sorra büntették a gyorshajtókat

Ittas sofőrt nem, de több tucat gyorshajtót kiszűrtek a forgalomból a közlekedési rendészek a 15-ös országúton Hargita megyében vasárnap.

Sorra büntették a gyorshajtókat
Sorra büntették a gyorshajtókat
2026. február 16., hétfő

Sorra büntették a gyorshajtókat

Hirdetés