
Fotó: Jancsó László
Hetven óvást nyújtottak be a pedagógusi versenyvizsga írásbeli próbája után a jegyükkel elégedetlen vizsgázók. A végleges eredményeket csütörtökön teszik közzé.
2011. július 20., 18:152011. július 20., 18:15
2011. július 20., 18:412011. július 20., 18:41
Az eredmények hétfő esti kiközlése után kedden délutánig nyújthatták be óvásaikat a pedagógusi versenyvizsga írásbeli próbájának azon résztvevői, akik elégedetlenek voltak a jegyeikkel. Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség illetékese közölte, hetven óvást érkezett, 16 tantárgyból.
A legtöbb óvást a legnagyobb számban vizsgázó magyar óvónők nyújtották be, 15-öt. Szintén sok óvás érkezett a gyenge eredményeket elért román nyelv és irodalom szakos tanároktól, 14-en kérték a dolgozatuk újrajavítását. Angolból is 14-en óvtak, történelemből öten, a román óvónők közül pedig négyen, a többi tantárgyból kevesebben – közölte Waczel Ferenc. Elmondta, a végleges eredményeket csütörtökön közlik ki, ezúttal az összes eredményt kifüggesztik újra.
Hargita megyében 415-en írtak a vizsgán. Hét dolgozatot töröltek, átmenőjegyet a vizsgázók 65,20 százaléka kapott.
A Hargita megyében idén meghirdetett 75 címzetes pedagógusi állásra július 25-én, a Kájoni János Szakközépiskolában szervezik meg az elosztást. A címzetes állások elosztásán csak azok a vizsgázók vehetnek részt, akik legalább hetest kaptak a vizsgán. Az állásokat a jegyek csökkenő sorrendjében és a helyek száma alapján osztják el. 10 órától azon pályázókat várják, akik a Liviu Rebreanu Általános Iskolában lévő vizsgaközpontban iratkoztak, 12 órától pedig azokat, akik a Kájoni János Szakközépiskolában kialakított központhoz tartoznak. Július 29-én újabb elosztás lesz a megmaradó címzetes állásokra, amelyekre ezúttal már más megyéből érkezők is pályázhatnak.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!