
Sokan a jeges vagy havas járdákon, utakon estek el, szenvedtek sérülést
Fotó: Veres Nándor
A csúszós járdák miatt a szokásosnál jóval több törést és esésből bekövetkezett sérülést láttak el a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt napokban.
2018. január 23., 09:302018. január 23., 09:30
A hétvégén több volt a sérült, mint máskor, egy átlagos napon a csíkszeredai kórházban. Főképp ficamok, végtagtörések, illetve hasonló sérülések fordultak elő – tudtuk meg Demeter Ferenc kórházmenedzsertől. Mint mondta, általában naponta öt ortopédiai jellegű sérülést látnak el,
– tette hozzá.
Ezt erősítette meg Kacsó Jolán, a kórház sürgősségi osztályának főorvosa is. Mint fogalmazott, a hétvégén több páciens volt a sürgősségen, mint más hétvégéken szokott, de még a hétköznapokhoz képest is jóval többen voltak.
– mondta a főorvos. Kérdésünkre kifejtette, noha nagy a beteglétszám, megoldják, hogy napközben mindig legyen ügyeletes sürgősségi orvos a kórházban. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy több páciens is várakozni kényszerül a sürgősségen, emiatt sokan bosszúsak. A sürgősségen azonban az esetek súlyossága szerint, nem pedig érkezési sorrendben kell ellátniuk a betegeket.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
1 hozzászólás