
Fotó: Kristó Róbert
Mindössze néhány perces eltéréssel két csíkszéki községben is tűzvészt okoztak a csütörtök reggeli vihar során a villámlások. Szépvízen egy csűr kapott lángra, amelyben az azonnal reagáló tűzoltók munkájának köszönhetően mérsékeltebb kár keletkezett, Csíkmadarason viszont egy villám sújtotta szénatároló tetőzete teljesen megsemmisült.
2013. augusztus 15., 18:482013. augusztus 15., 18:48
2013. augusztus 15., 19:512013. augusztus 15., 19:51
A csíkszeredai katonai tűzoltóságot kevéssel nyolc óra előtt riasztották a csíkmadarasi eset kapcsán. A villámcsapás következtében kigyulladt szénatárolóhoz két alakulat vonult ki, de a rendkívül gyorsan terjedő lángok megfékezése lehetetlennek bizonyult, így a tizenöt helybéli és csíkdánfalvi önkéntessel, valamint harmincöt civillel közösen a hivatásos tűzoltók az oltás mellett a közelben lévő épületek megóvására összpontosítottak. Az összefogás nyomán megmentett javak értéke a tűzoltóság tájékoztatása alapján kétszázezer lejre tehető. A téglaépület leégett tetőszerkezete alatt azonban megsemmisült két köbméternyi deszka, egy szekér, több mezőgazdasági szerszám és mintegy nyolc tonna széna is. A keletkezett kár anyagi értékét a tűzoltók húszezer lejre becsülték.
Csupán két perccel a madarasi tűzvészről érkezett értesítés után Szépvízről is villámcsapás miatt kigyulladt gazdasági melléképülethez riasztották a csíkszeredai tűzoltókat. A helyszínre szintén két alakulat sietett, csatlakozva a helyi és csíkszentmihályi önkéntes tűzoltókhoz. A közeli lakók is besegítettek, így másfél óra alatt sikerült eloltani a tüzet, de egy tonnányi széna és a csűr oldala, valamint a fapadlózat tizenöt négyzetméteren elszenesedett. Az épületből ugyanakkor sikerült kimenekíteni három nagy- és négy kistestű haszonállatot. Az anyagi kár háromezer-ötszáz lej.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!