Viharos széllel dacolva emlékeztek a Nyerges-tetőn

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Több mint ezren vettek részt idén a Nyerges-tetőn megrendezett március 15-ei ünnepségen. Csíkiak, kászoniak és háromszékiek tisztelegtek a 19. század végén állított emlékmű előtt, dacolva a végig fújó viharos széllel.

Dobos László

2014. március 15., 21:572014. március 15., 21:57

2014. március 16., 16:432014. március 16., 16:43

Fenn a vízválasztón, a Kozmás és a Kászonok közötti nyeregben, a 166 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc utolsó székelyföldi csatájának színhelyén a korábbi évektől eltérően már híre sem volt a hónak, a megemlékezés ideje alatt azonban végig fújt az erős szél, a fenyők hajladoztak, „tisztelegtek” a hősök emléke előtt.

Hosszú gépkocsisor alakult ki a Nyerges-tető mindkét oldalán, a gyalog vagy lóháton érkező megemlékezőket pedig meghatóan szépen szóló tárogató fogadta, a csíkszentkirályi Dajka Mihály hagyományosan minden évben magával viszi hangszerét a Nyerges-tetőre. Az ünnepséget a Köllő Ferenc által vezényelt alcsíki Tuzson János fúvószenekar által eljátszott himnusz nyitotta meg, majd házigazdaként Bodó Dávid, Csíkkozmás község polgármestere köszöntötte a vendégeket. A kozmásiak mellett a szervezésben a megyei tanács, illetve az RMDSZ Csík Területi szervezete is szerepet vállalt. A polgármester rövid történelmi visszatekintője végén arra intette az ünnepi viseletbe öltözött, kokárdás, székely és magyar zászlókat lengető megemlékezőket, hogy „öltöztessük lelkünket is ünneplőbe”.

A nyerges-tetői megemlékezésen az ünnepi beszédek sorát Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kezdte, aki beszédében a helytállásról, az itthon maradásról, Székelyföld szerepéről szólt. Borboly szerint „Székelyföldre mindig lehet számítani. Itt józanság és építkezés folyik, nem hőbörgés, és nem sérelmi politizálás. Azért, mert időnként kiállunk, és Románia legnagyobb demonstrációit megtartva mondjuk el véleményünket, azért nem kell tőlünk megijedni, a demokratikus kultúrában ez a helyes eljárásrend. Nekünk, ha bajunk van, ha kérésünk van, ha nemtetszést akarunk kifejezni, ha véleményt akarunk nyilvánítani, akkor azt demokratikus eszközökkel tesszük. Azért tudtunk ezer esztendőn át itt, a Kárpátok szegletében megmaradni, mert mindig a jó oldalon álltunk. A megmaradás, a közösségi szolidaritás oldalán. És ott állunk most is, ránk lehet számítani”.

Sógor Csaba Európa Parlamenti-képviselő beszédének vezérfonalát a hazaszeretet képezte, majd így fejezte be: „Nincs más feladatunk, mint méltóak lenni azokra, akik életüket és vérüket is adták ezért a hazáért. Szeressük mi is a hazánkat. Minden nap tudással készüljünk a küzdelemre. Legyünk büszkék arra, hogy akár Európában, akár Bukarestben, akár itthon mindannyian tudjuk, hogy hol van a helyünk és mi a feladatunk.” Kozma István, a Csík Területi Ifjúsági Tanács elnöke a fiatalok szerepvállalásáról, feladatáról beszélt.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét Csige Sándor Zoltán vezető konzul tolmácsolta, majd az egybegyűltek együtt mondták el a Miatyánkot, a történelmi egyházak részéről Bakcsi Gábor csíkszentmártoni református lelkész, illetve Fejér Mátyás kozmási, és Tamás József csíklázárfalvi római katolikus plébános osztotta meg gondolatait. A nyergestetői megemlékezés a kozmási Bojzás Néptánccsoport zenés-táncos műsorával folytatódott, majd elhelyezték a kegyelet koszorúit. Az idei nyergestetői megemlékezés csendben, békésen, rendbontás nélkül, meghitt hangulatban zajlott, annak ellenére, hogy az emlékünnepség alatt a helyszín felett többször áthaladtak alacsonyan szálló repülőgépek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés
2026. január 09., péntek

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének

2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének
2026. január 09., péntek

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is
2026. január 08., csütörtök

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?

A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken

Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken
2026. január 05., hétfő

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen

Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen
2026. január 02., péntek

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél

Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája

Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája
Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája
2026. január 01., csütörtök

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája

2025. december 29., hétfő

Sürgősségi esetek karácsony alatt Sepsiszentgyörgyön

A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.

Sürgősségi esetek karácsony alatt Sepsiszentgyörgyön
2025. december 29., hétfő

Nem marad el az áremelés, de tűrhető a mértéke

A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.

Nem marad el az áremelés, de tűrhető a mértéke
Hirdetés