
Fotó: Pinti Attila
Tizenegyedik alkalommal kerül sor változatos és szórakoztató programokban bővelkedő városnapokra Balánbányán. A péntektől vasárnapig tartó rendezvénysorozaton a kiemelt figyelmet élvező sportesemények mellett a kultúra és népművészet is szerephez jut.
2013. augusztus 15., 18:082013. augusztus 15., 18:08
2013. augusztus 15., 19:042013. augusztus 15., 19:04
Minifoci-, kosár-, kézilabda-, asztalitenisz- és sakkbajnoksággal, valamint számítógépesjáték-versenyekkel veszi kezdetét péntek reggel kilenc órától az idei városnapok. Ugyancsak kilenc órakor koszorúzzák meg a Szent Borbála-kegyszobrot, ezt írottas és horgolt terítők népművészeti kiállításának megnyitója követi – a tárlat egészen vasárnapig megtekinthető a kultúrotthon kistermében. A hivatalos városnapi megnyitóra délután öt órától kerül sor, éjfélig pedig helyi együttesek szabadtéri koncertjeibe kapcsolódhatnak be az érdeklődők.
Szombaton tíz órától a Steaua-tömbház mögötti téren a már hagyományos főzőverseny zajlik, azzal párhuzamosan a Virág utcában autós ügyességi versenyre várják a sofőröket. A kultúrotthon előtti színpadon a harcművészetek kedvelői fél háromtól karatebemutatóba nyerhetnek betekintést. Öt órától a Balánbányai Tanulók Háza fiataljai néptáncelőadással (Sándor Csaba koreográfiájával) szórakoztatják a közönséget. Az esti órákban vegyes stílusú magyar és román zene nyújt kikapcsolódást. Vasárnap délután a könnyűzene, néptánc és ritmikus torna jut főszerephez, amit hat órától a kultúrotthon tükörtermében a huszonöt és ötvenéves házassági évfordulókat ünneplők köszöntése követ.
Tavaly a szerény költségvetés miatt kimaradt a programkavalkádot záró tűzijáték, idén viszont a városnapok befejezéseként, vasárnap este tizenegy órától különleges vizuális élményben lesz részük a jelenlévőknek.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!