
Fotó: Kristó Róbert
Két-három évig is eltarthat az 578-as európai út csíkszeredai szakaszaiként újraaszfaltozott utcákon a túl alacsonyra került esővíz-elvezető aknák megemelése és az érintett járdaszakaszok újjáépítése.
2013. június 05., 19:292013. június 05., 19:29
2013. június 06., 15:452013. június 06., 15:45
A Brassói utat, a Hargita utcának a Rét utcától a vasúti felüljáróig terjedő szakaszát, a Rét és Forrás utcákat, valamint a Villanytelep utca egy részét tavaly tavasszal újította fel a kivitelező bákói cég. A felújított útszakaszok szélén lesüllyesztve, balesetveszélyesen alacsonyan maradtak az esővíz-elvezető aknák.
Nemcsak ezeket, hanem az említett utcákon a járdák szintjét is meg kell emelni, mert ezek többnyire alacsonyabbak az úttestnél, és az aknatető megemelése után az esővíz a járdára is átfolyhat. A több mint 300 aknatetőt és több száz méternyi járdaszakaszt érintő munkálat már tavaly is napirendre került, a tervezéshez és kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás kiírása viszont nem történt meg, csak ebben az évben.
Tavaly ősszel a lefolyókat ideiglenesen fémrácsos szerkezetekkel szerették volna megemelni, hogy megelőzzék a balesetveszélyt, végül azonban nem született megállapodás azzal a céggel, amellyel ezek elkészítésről tárgyaltak. Idén megkezdődhet a munka, de ez csak részben készül el – tudtuk meg Szőke Domokostól. Az alpolgármester szerint a korábban becsültnél nagyobb költségekkel jár a kivitelezés, mert az aknák szintre emelése mellett a Brassói úton és a Hargita utcában jelentős hosszúságú járdát kell teljesen újjáépíteni. Így a beruházás költsége elérheti a kétmillió lejt is. Idén elkezdődik a kivitelezés, de a rendelkezésére álló pénz függvényében két-három évig is eltarthat a befejezés.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!