Vannak még fennakadások, de működik a gyógyszerkiadás

Kisebb-nagyobb fennakadásokkal ugyan, de leállások nélkül működik az elektronikus gyógyszerfelírás és -kiadás. Hargita megyében a kórházak is kibocsátják az újfajta recepteket, így megkapják gyógyszereiket az onnan elbocsátott betegek is.

R. Kiss Edit

2013. január 09., 14:542013. január 09., 14:54

2013. január 09., 16:112013. január 09., 16:11

Most már sokkal jobban megy – válaszolta Pál Gábor, a csíkszeredai Para-Farm gyógyszertár ügyvezetője kérdésünkre, hogy hogyan működik az elektronikus alapú gyógyszerfelírás és -kiadás. Mint ismeretes, a január elsejétől kizárólagosan bevezetett elektronikus receptek rendszere január 3-án, az első olyan napon, amikor az ünnep után a gyógyszertárak, orvosok tömegesen kezdtek dolgozni, teljesen leállt néhány órára. Azóta is vannak fennakadások, de a problémák ellenére egyre jobban működik a  rendszer – közölte Pál Gábor. Elmondta, a programmal kapcsolatos gondok mellett vannak még félreértések és hibák is a rendszert használók részéről, de úgy vélte, ezek kiküszöbölődnek a gyakorlat során.

Soós Szabó Klára, a Hargita Megyei Háziorvosi Szövetség elnöke is azt mondta el, hogy bár vannak fennakadások, időszakok, amikor nagyon le van lassulva a rendszer és sokat kell várni, a január harmadikán tapasztalthoz hasonló leállás nem történt azóta. Amint a háziorvos rámutatott, sok gondot, bosszúságot okoznak az adatbázis hibái, előfordul, hogy valaki nem abban a biztosítotti kategóriában szerepel, amelyre jogosult, vagy például nevet változtatott, és ez nem került be a rendszerbe. Ezek nagyon megbonyolítják a mindennapi munkát – mutatott rá Soós Szabó Klára.

Az országban több városból arról számoltak be a központi lapok, hogy a kórházak még nem csatlakoztak az elektronikus receptek rendszeréhez, ezért az onnan kibocsátott betegek számára nem tudnak gyógyszert felírni, és a háziorvosukhoz küldik a betegeket. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban beindult az elektronikus receptek kiadása – tudtuk meg Vitos Attilától, a kórház orvosigazgatójától. Elmondta, már az elektronikus recepteknek a bevezetése, illetve a hagyományos vényekkel párhuzamos használata óta igyekeztek az új rendszerre áttérni. Az új receptekkel kapcsolatos gondokat a kórházban is észlelik. „Problémák adódnak, a rendszer gyakran leterhelődik, esetenként elakad. Nem működik olyan olajozottan, ahogy egy általános érvényűvé tett rendszernek működnie kellene” – mondta az orvosigazgató. Kifejtette, előnyei is vannak az elektronikus receptfelírásnak, a könnyebb ellenőrizhetőség mellett például a gyorsaság lehetne egy előny. Olajozott, gyors lehet ez a fajta receptfelírás, ha megtanulja az ember, és ha folyamatosan működne a rendszer – vélte Vitos Attila.

Lidia Sîngeorzan, a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár megbízott elnök-vezérigazgatója azt közölte, megoldódtak a korábbi problémák és jobban működik a rendszer. Egyre többen írják online is a recepteket, nemcsak az előre kinyomtatott formában, és menet közben tanulják az orvosok is az új rendszert – mondta el a pénztár vezetője. Közölte, Hargita megyében mind az öt kórház kibocsát elektronikus recepteket, a 147 háziorvosból pedig kedden 146 adott már ki újfajta vényt és a szakorvosok is bekapcsolódtak a rendszerbe. Vannak még hibák, néha lassú a program, és az is előfordul, hogy visszaküldik a beteget a patikából az orvoshoz, hogy javítson ki valamilyen hibát, de működik a rendszer – mondta az elnök-vezérigazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés