Újrazsindelyezték a múzeum parasztházait

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Új zsindelytetőt kapott a Csíki Székely Múzeum öt parasztháza, egy gabonása és egy födeles kútja. A csíkszeredai önkormányzat által finanszírozott, ötvenezer lejbe kerülő munkálatokat a nyár folyamán végezték el.

Barabás Hajnal

2013. augusztus 19., 16:402013. augusztus 19., 16:40

2013. augusztus 19., 17:002013. augusztus 19., 17:00

„A régi tradicionális parasztházak zsindelyének rövid tartóssága miatt két-három évente végeztünk karbantartási munkákat, rendszeresen pótoltuk a megrepedezett zsindelyeket. Viszont néhány éve olyan állapotba kerültek, hogy már nem lehetett javítani, megértek arra, hogy teljes tetőzetcserét alkalmazzunk” – magyarázta Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója. A múzeum hátsó udvarán álló hét parasztházból ötnek teljesen lebontották a zsindelytetőjét, illetve egy gabonás és egy kút tetőzetét. A munkálatok közben kiderült, hogy a tetőszerkezetek tartóléceit is részlegesen cserélni kellett. A közel 25 ezer darab új zsindelyt egyébként Székelyvarságról hozatták.

„A faragott zsindelyeket állagmegőrző anyaggal kezelték, így élettartamuk megnövekedett. Legutóbb körülbelül 15 éve cserélhették ki a zsindelytetőket, reméljük, hogy mostantól több évtizedig nem lesz velük bajunk” – fejtette ki Gyarmati.

A múzeum szabadtéri részlege a Mikó-vár felújítási munkálatainak kezdete óta zárva van a látogatók előtt. Ezt a részt valamikor az 1970-es évek közepe táján alakították ki, akkortájt hozták be az első parasztházakat. Szám szerint hét parasztház van, köztük korondi, szentsimoni és gyimesi is, a parasztházak mellett két gabonás és egy fedeles kút is helyet kapott. Az udvaron továbbá 14 székelykapu is látható. A parasztházak közül a gyimesi ház zsindelytetőjének cseréje van még tervben, a többi újrazsindelyezését befejezték. Egy gabonás és a hetedik parasztház pedig annyira jó állapotban van, hogy nem volt indokolt az újrafedése. A házak egyébként üresek, a tetőzetükön kívül más javítási munkálatokat is kell végezni rajtuk, jelenleg az ablaktámlák karbantartásával foglalkoznak.

„Akkor tudjuk megfelelően hasznosítani ezeket a házakat, amikor majd kidolgozzuk a szabadtéri részleg teljes rehabilitációjának, újraértelmezésének a koncepcióját, hogy mit lehet ide telepíteni, milyen multifunkcionális rendeltetést tudnánk adni. Ősztől ezen kezdünk el gondolkodni, helyi építészek és muzeológus szakemberek bevonásával” – mondta Gyarmati. Hozzátette: szeretnék biztosítani a szabadtéri részleg teljes védelmét, ami most csak egy kerítésből áll. Szükség volna többek között egy őrzővédő szolgálatra is, akkortól lehetne szó arról, hogy berendezzenek néhány házat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés