
Fotó: Veres Nándor
Új zsindelytetőt kapott a Csíki Székely Múzeum öt parasztháza, egy gabonása és egy födeles kútja. A csíkszeredai önkormányzat által finanszírozott, ötvenezer lejbe kerülő munkálatokat a nyár folyamán végezték el.
2013. augusztus 19., 16:402013. augusztus 19., 16:40
2013. augusztus 19., 17:002013. augusztus 19., 17:00
„A régi tradicionális parasztházak zsindelyének rövid tartóssága miatt két-három évente végeztünk karbantartási munkákat, rendszeresen pótoltuk a megrepedezett zsindelyeket. Viszont néhány éve olyan állapotba kerültek, hogy már nem lehetett javítani, megértek arra, hogy teljes tetőzetcserét alkalmazzunk” – magyarázta Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója. A múzeum hátsó udvarán álló hét parasztházból ötnek teljesen lebontották a zsindelytetőjét, illetve egy gabonás és egy kút tetőzetét. A munkálatok közben kiderült, hogy a tetőszerkezetek tartóléceit is részlegesen cserélni kellett. A közel 25 ezer darab új zsindelyt egyébként Székelyvarságról hozatták.
„A faragott zsindelyeket állagmegőrző anyaggal kezelték, így élettartamuk megnövekedett. Legutóbb körülbelül 15 éve cserélhették ki a zsindelytetőket, reméljük, hogy mostantól több évtizedig nem lesz velük bajunk” – fejtette ki Gyarmati.
A múzeum szabadtéri részlege a Mikó-vár felújítási munkálatainak kezdete óta zárva van a látogatók előtt. Ezt a részt valamikor az 1970-es évek közepe táján alakították ki, akkortájt hozták be az első parasztházakat. Szám szerint hét parasztház van, köztük korondi, szentsimoni és gyimesi is, a parasztházak mellett két gabonás és egy fedeles kút is helyet kapott. Az udvaron továbbá 14 székelykapu is látható. A parasztházak közül a gyimesi ház zsindelytetőjének cseréje van még tervben, a többi újrazsindelyezését befejezték. Egy gabonás és a hetedik parasztház pedig annyira jó állapotban van, hogy nem volt indokolt az újrafedése. A házak egyébként üresek, a tetőzetükön kívül más javítási munkálatokat is kell végezni rajtuk, jelenleg az ablaktámlák karbantartásával foglalkoznak.
„Akkor tudjuk megfelelően hasznosítani ezeket a házakat, amikor majd kidolgozzuk a szabadtéri részleg teljes rehabilitációjának, újraértelmezésének a koncepcióját, hogy mit lehet ide telepíteni, milyen multifunkcionális rendeltetést tudnánk adni. Ősztől ezen kezdünk el gondolkodni, helyi építészek és muzeológus szakemberek bevonásával” – mondta Gyarmati. Hozzátette: szeretnék biztosítani a szabadtéri részleg teljes védelmét, ami most csak egy kerítésből áll. Szükség volna többek között egy őrzővédő szolgálatra is, akkortól lehetne szó arról, hogy berendezzenek néhány házat.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!