Újabb hőszigetelésekre készülnek

Három tömbház hőszigeteléséhez kapta meg az 50 százalékos támogatást Csíkszereda a régiófejlesztési és közigazgatási minisztériumtól. A lakók önrészét ismét össze kell gyűjteni, mivel korábban, évekig tartó várakozás után a pénzt visszakérték a lakástulajdonosi egyesülettől.

Kovács Attila

2015. május 28., 10:322015. május 28., 10:32

A megyeszékhelyen 315 ezer lejjel három tömbház hőszigeteléséhez járul hozzá a minisztérium. Ezek a Villanytelep utca 1., a Hargita utca 11. és a Brassói út 6. szám alatti tömbházak, húsz, kilenc, illetve hat lakással. Mint Orbán Rozália, a polgármesteri hivatal beruházási osztályának vezetője tájékoztatott, ezen tömbházak lakói évekkel ezelőtt jelentkeztek a hőszigetelési programba, mielőtt még leállt volna a finanszírozás.

2013-ban a polgármesteri hivatal és a lakástulajdonosi egyesületek arról tárgyaltak, hogy a város és a lakók 50–50 százalékos arányban állják a költségeket néhány olyan tömbház esetében, amelyek különböző okok miatt nem kerülhetnek be az időközben elindult, uniós támogatást élvező hőszigetelési programba. Ezek között volt a Brassói út 6-os számú és a Hargita utca 11-es számú társasház is. Az önrész mértéke miatt, amely a Hargita utcaiak esetében volt a legnagyobb, elérve a 10 ezer lejt, végül nem vállalták ezt az együttműködést a lakók.

Bár korábban már összegyűjtötték az önrészhez szükséges összeget, több lakó megunta a várakozást, és példájukat követve a többiek is visszakérték a részüket – ismertette az előzményeket kérdésünkre László András, a Hargita 1 nevű lakástulajdonosi egyesület ügyintézője. Ide tartoznak a Hargita utca 11. és a Villanytelep utca 1. számú tömbházak is, amelyek lakói számára hamarosan gyűlést tartanak, ismertetve a helyzetet. Hozzátette, igyekeznek kiszámolni, mennyi is lesz a lakók önrésze. Ambrus István, a lakástulajdonosi egyesület elnöke úgy fogalmazott, „nem nagy az öröm” a lakók részéről, mert nem mindenkinek könnyű előteremteni a pénzt.

A kormány által kezdeményezett hőszigetelési programról rendelkező 2009. évi 18-as számú sürgősségi kormányrendelet előírásai szerint a hőszigetelési munkálatok finanszírozása 50 százalékban a minisztérium által jóváhagyott keretből történik, 30 százalékot a helyi önkormányzatnak kell biztosítania, 20 százalék pedig a lakástulajdonosi egyesület része.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés