Fotó: Veres Nándor
Vitáktól volt hangos a csíktaplocai közbirtokosság szombaton tartott évi közgyűlése. A napirendi pontok között szerepelt a 2014-es évi tevékenységről szóló beszámoló, valamint az igazgatótanács megválasztása is a következő három évre.
2015. április 27., 10:572015. április 27., 10:57
2015. április 27., 11:552015. április 27., 11:55
„Megpróbáltuk őszintén és törvényesen végezni a munkánkat, és a tagság érdekeit törvényesen képviselni. Igaz, hogy kaptunk kritikát is” – mondta el a pénzügyi beszámoló elején a könyvelő, Lőrinczi Mátéfi Annamária. A gyűlésen olyan vádak is elhangzottak a vezetőtanács felé, miszerint „lerágták a csontról a húst”.
Az egyik közbirtokossági tag szerint a vezetőség nem ismeri vagy nem akarja alkalmazni a törvényeket és a szervezeti szabályzatot. „Nem tartották meg a 2014-es őszi közgyűlést a szervezeti szabályzat 13-as és 33-as pontja alapján, amelyen jóvá kellett volna hagyni a 2015-ös költségvetést. Március folyamán kifizették a 2014-es évre járó részesedést a 13-as j pont ellenére, anélkül, hogy a közgyűlés jóváhagyta volna a kifizetendő összeg értékét, mindannak ellenére, hogy március 10-én az újságon keresztül felhívtam a figyelmet: törvénytelenül járnak el. Nem tartották be a törvényt az ellenőrző bizottságokra vonatkozóan, ugyanakkor a szervezeti szabályzatban előírt pontok alapján” – sorolta kifogásait.
Volt, aki azt kérte számon, hogy milyen megvalósítást tud felmutatni a vezetőség az elmúlt tizenöt évre visszamenőleg, ami majd a gyerekeik hasznára is lesz. „Gyűléseket nem hívtunk össze, mert örökké csak húsz ember jött el. Nem raktuk el a közbirtokosság vagyonát egyáltalán. Annak idején a saját autóinkkal jártunk az üzemterveket megcsinálni. Könnyű most már, mindenki elnök és vezetőtanácstag akar lenni, mikor a pénz is megvan. A közbirtokosság régi vezetősége 2000-től 2006-ig nem kapott egy lejt sem” – reagált a „csontról lerágott húsra” vonatkozó állításra Miklós Csaba elnök.
A szombati gyűlésen megszavazták, hogy ezután jog szerint adják a fát, azaz minden jog után egy köbméter fa jár. A szavazatok alapján az új vezetőtanács tagjai: Fodor Levente, Miklós Csaba, Csibi János, Kopacz András és Vitos Botond. A vezetőtanács hétfőn dönti el, hogy ki tölti majd be az elnöki tisztséget. A csíktaplocai közbirtokosság összesen 1700 jogából a közgyűlésen 786-ot képviseltek.
Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.
A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.
Évadzáró táncházat szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány több másik egyesülettel a táncház világnapján, május 9-én Csíkszeredában.
Hatodik alkalommal szervezték meg a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozatot, a színház előtti téren tartott záróeseményt fotókon mutatjuk.
A május 4-i és 18-i államelnök-választás miatt a csíkszeredai lakosságnyilvántartó közszolgálat és a városházi pénztár a választási hétvégéken is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem rendelkező, szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.
A nyár folyamán kezdődhet el a csíkcsicsói sportcsarnok építése. Az előkészületek egyelőre a kiviteli terv véglegesítésénél tartanak, ezután következhet az építkezési engedély és a szükséges szakhatósági jóváhagyások beszerzése.
Országszerte beszámoltak arról a tragikus szépvízi esetről, amikor a medve elől menekülve egy fiatal Iași megyei lány elvesztette egyensúlyát, a magasból a szépvízi víztározóba zuhant és életét vesztette.
Medvétől ijedhetett meg az a 18 éves, Iași megyei lány, aki pénteken lelte halálát a szépvízi víztározóban – jelezte a Székelyhon érdeklődésére a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Benedek Pál, egykori székely határőr verses naplóját mutatják be Csíkszeredában kedden 18 órától a Lázár-ház eskütermében.
Sikeres volt a csíkszentgyörgyiek Guinness-rekordkísérletének főpróbája, megsütötték szombaton az ország leghosszabb, 21 méteres kürtőskalácsát.
szóljon hozzá!