Új fizetéses parkolókat jelöltek ki

A felszámolt fizetéses parkolók helyett újakat jelölt ki a városháza Csíkszereda különböző pontjain. Az új parkolók használatáért december közepétől kell fizetni.

Kozán István

2012. november 29., 17:532012. november 29., 17:53

2012. december 02., 18:432012. december 02., 18:43

 

A szokásosnál nagyobb volt az érdeklődők száma Csíkszereda önkormányzati képviselő-testülete novemberi soros ülésén, ugyanis a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kommunikáció szakos hallgatói szakmai gyakorlatként – muszájból – részt vettek a csütörtöki ülésen.

Felszámolt, kialakított parkolók

A legtöbb csíkszeredait érintő napirendi pont a fizetéses parkolókról szóló határozat volt: ezzel régi parkolókat szüntettek meg, illetve újakat hoztak létre. A Testvériség sugárúton nyolc fizetéses parkolóhelyet felszámoltak. A Testvériség sugárút és a Nárcisz sétány találkozásánál lévő parkolóhelyekről van szó, ahol a taxik állomásoztak, a bilincselő cég érkezésekor pedig továbbhajtottak. A taxisok szerint az a rész sokkal „ügyfélbarátibb”, mint a sugárút másik részén lévő taxiállomás, ezért várakoztak itt. A városvezetés ezt a visszás egér-macska játékot próbálja megoldani azzal, hogy nyolc ingyenes  parkolóhelyet jelöl ki, ahová a taxisok – is – megállhatnak.

A Nicolae Bălcesu utca mindkét szakaszán fizetéses parkolókat alakítanak ki, a Jégpálya utcában viszont ingyenessé válik a Hunguest Hotel Fenyő szálloda mögötti parkoló, illetve négy hely a Jégpálya utca bejáratánál.  

A Petőfi Sándor utcában – a felújítást követően – hattal növekszik a fizetéses helyek száma, a Mihail Sadoveanu utcában viszont a Romtelecom épületétől áthelyezett taxiállomás miatt tíz hellyel csökkent a parkolók száma. A legtöbb parkoló a Temesvári sugárúton szűnt meg, azok pótlására kétoldalas fizetéses parkolót alakítanak ki a Csíki Játékszín előtt. A Mihai Eminescu utca felújított szakasza is fizetésessé válik. A változtatásokkal továbbra is ugyanannyi – 1731 – fizetéses parkoló lesz a városban, mint amennyi addig volt. Az új kijelölt parkolók használatáért december közepétől kell fizetni, a díjszabás nem változik.  Az önkormányzatnak havonta hétezer lejt fizet a parkolókat felügyelő City Parking cég, ezt az összeget a hivatal a tömegközlekedési vállalat fenntartására fordítja.   

Buszt vesznek, széket adnak, területet cserélnének

Rábólintottak arra, hogy 180 ezer lejjel növelik a város tulajdonát képező tömegközlekedési vállalat, a Csíki Trans Kft. tőkéjét: ebből az összegből többek között egy hatvan személyes buszt vásárolnak.

Döntöttek arról is, hogy az átépítés előtt álló Transzszilvánia mozi kétszáz székét ingyen Csíkszentdomokos önkormányzatának ajándékozzák. A székeket a domokosiak felújítják és a rendbe hozott kultúrotthonukban fogják használni.    

A képviselői testület megegyezett arról is, hogy ajánlatot tesz arra a 253 négyzetméteres, a Majláth Gusztáv Károly tér és a Tulipán áruház között található magánterület megvételére, amelyért egy hasonló nagyságú, ugyancsak beépítetlen területet kínál fel az Óceán üzlettel szembeni – a Temesvári sugárúton lévő – részen. A városvezetés ki is nevezett két önkormányzati képviselőt (Magyari Zoltánt és Xantus Attilát), akik a területcseréről tárgyalnak a tulajdonosokkal. Azért van szüksége a városnak erre a területre, mert csak saját tulajdonként tudja felújítani és a közelben lakók számára használhatóvá tenni azt.

Ügyvédet fogadnak

Más megyéből – minden bizonnyal Brassóból – kell ügyvédet fogadnia Csíkszereda önkormányzatának azért, hogy a Hargita Megyei Törvényszékkel szemben megvédhesse saját érdekeit. A törvényszék ugyanis még a nyáron arra kötelezte a várost, hogy a törvényszék épülete előtt szeptemberig alakítson ki egy parkolót. Mivel törvényszéki döntéssel kötelezték, ezért határidőre el is készült a parkoló, a munkálatot viszont – mint ahogy a testületi ülésen elhangzott – a törvényszék illetékesei nem tartották megfelelőnek, mert véleményük szerint nem úgy alakították ki a parkolókat, mint ahogy azt a polgármesteri hivataltól kérték.

„Mi a törvényszék által készíttetett tanulmány szerint jártunk el: megépítettünk nyolc parkolóhelyet, a parkolók és a járda között pedig a zöldövezetet is meghagytuk, és a fákat nem vágtuk ki. Ezt nehezményezi a törvényszék vezetősége, ugyanis szerinte nehézkes lett így a parkolók használata. Továbbá azt is felrója nekünk, hogy nem tettünk ki olyan táblát, amely csak a törvényszéki alkalmazottaknak engedélyezi a parkolók használatát. Nos, most azért kell ügyvédet fogadjunk, hogy megvédjük saját igazunkat” – nyilatkozta Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. Először Csíkszeredában kerestek ügyvédet, de a törvényszék ellen senki nem vállalata az ügyet.

Új utcatakarító és hóeltakarító cég szolgáltat

Minden bizonnyal a hatvan százalékban városi tulajdonban lévő Eco Csík Kft. fogja ellátni január elsejétől a város takarítását, mivel jövő év elején lejár az Ave Hargita hulladékgazdálkodási vállalattal kötött szerződés, a hosszabbításról pedig egyelőre nem tudtak megegyezni a felek. Jövő áprilisban az Ave és az önkormányzat közötti, meghosszabbított hóeltakarítási szerződés is lejár, ezért előreláthatólag ezt a szolgáltatást is az Eco Csík Kft.-re bízza a városvezetés. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés