
A közel tíz éve nyomtalanul eltűnt csíkszeredai lány ügyében változatlanul emberölés gyanújával folyik vizsgálat – erősítette meg érdeklődésünkre a megbízott ügyész. Szerinte hivatalosan nem lehet kizárni azt, hogy Andreea Simona Simon életben van.
2015. augusztus 31., 21:122015. augusztus 31., 21:12
2015. augusztus 31., 21:142015. augusztus 31., 21:14
A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék ügyészsége részéről Romulus Varga ügyész vezeti azt a vizsgálatot, amelynek célja megállapítani, mi történt az eltűnésének időpontjában, 2005 decemberében 9 éves csíkszeredai lánnyal, akit édesanyja vásárolni küldött, és többé nem tért haza. „A helyzet jelenleg ugyanaz, amit önök is ismernek. Az ügyben változatlanul gyanúsítottként szerepel Tiberiu Burcuţă” – foglalta össze röviden Varga a jelenlegi helyzetet, miután arról érdeklődtünk, vannak-e fejlemények.
Varga kifejtette, az eltűnt kislány ügyében emberölés gyanújával folyik vizsgálat, ez az ügy jogi besorolása. „Mivel a holttest hiányzik, és nincs meg a feltételezett gyilkosság eszköze sem, a helyzet sokkal nehezebb, bonyolultabb, mint a klasszikus esetben, amikor megvan a holttest, és ezután indul vizsgálat az elkövető azonosítása érdekében. Ilyen esetben a nyomozás nemcsak egy meghatározott személy ellen irányul, hanem jóval nyitottabbnak kell lennünk, meg kell vizsgálnunk párhuzamosan minden lehetőséget” – emlékeztetett az ügyész. Hozzáfűzte, a vizsgálat folytatódik, hogy minden eshetőséget számba vegyenek, és ha szükség, kizárjanak.
Arra a kérdésünkre, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában van-e szükség olyan kutatásokra, amelyeket 2009-10-ben végeztek, amikor két csíkszeredai telken ástak, illetve búvárokat küldtek a szépvízi víztározóba, az ügyész azt mondta, mostanában nem volt ilyen, de ha olyan információk, nyomok kerülnek elő, amelyek ezt indokolják, újabb kutatásokba kezdhetnek.
Azzal kapcsolatos kérdésünkre, hogy az emberölés gyanúja ellenére valószínűnek tartják-e, hogy Andreea Simona Simon életben van, Romulus Varga kifejtette: „amíg a hatóságok nem találják meg a holttestet, megvan a lehetőség, hogy az illető személy életben van. Ezt akkor lehet kizárni, ha elkészül a vádirat az ügyben, és a vádhatóság hivatalos álláspontja szerint az események ennek megfelelően történtek”. Hozzátette, a vizsgálat lezártáig számolni kell annak lehetőségével, hogy az eltűnt lány életben van, ennek valószínűsége azonban nem túl nagy.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
szóljon hozzá!