
Fotó: Veres Nándor
Elballagtak a csíkszeredai Venczel Jószef Iskolaközpont diákjai pénteken. Az ünnepségen az iskola hagyományait követve, a végzős tanulók búcsúszalagot tűztek a tanintézet zászlójára, majd továbbadták a tudás jelképes kulcsát a következő évfolyamnak.
2013. május 31., 14:532013. május 31., 14:53
2013. június 02., 12:552013. június 02., 12:55
131 diák búcsúzott idén a csíkszeredai Venczel József Iskolaközponttól, a tanáraitól, a középiskolai élettől, a vizsgáktól, a barátoktól és osztálytársaktól. „Az én útravalóm, amit jelképesen a ballagási batyutokba szeretnék tenni, az a tudás, az anyanyelv, a közösségi szellemiség, a derű, a tettrekészség, a lendület, a szabadásg és a felelősség” – mondta Mihály Géza, az iskolaközpont igazgatója a végzős diákokhoz intézett búcsúbeszédében.
A ballagási ünnepségen a székely himnusz eléneklése után Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere is felszólalt: „Azért, hogy ne legyen könnyű a tarisznyátok, a város részéről is hozzátettünk egy elég súlyos terhet, egy kötetet, Endes Miklósnak a Csík, Gyergyó és Kászon székek településeinek és népeinek történetéről szóló könyvét, hogy ápoljátok, gondozzátok azt az örökséget, amit elődeink ránk hagytak.” A ballagókat a továbbiakban verssel, énekkel és szónoklattal búcsúztatták a tizenegyedik osztályosok, a végzősök nevében felszólaló diák pedig búcsúbeszédében kijelentette: „Mindig emlékezni fogunk az itt eltöltött 4–5 évre.” Az ünnepség díjkiosztóval zárult, a diákok tanulmányi eredményeikért vehettek át jutalmat, három tanuló Venczel-emlékdíjban részesülhetett, de elismerést, különdíjat kaptak többek között azok is, akik a sportban teljesítettek jól vagy a közösségért tevékenykedtek.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!