
Fotó: Veres Nándor
Nemcsak a rongálások, hanem a használat közben jelentkező tervezési hiányosságok miatt is szükség volt több alkalommal a csíkszeredai Szabadság téren készült szökőkút javítására.
2015. április 16., 19:242015. április 16., 19:24
A köztéri, könnyen megközelíthető szökőkutak esetében nemcsak a használatnak, hanem a kivitelezésnek, a tervezésnek sincs nálunk kultúrája – vélekedett Szőke Domokos. Csíkszereda alpolgármestere ezt annak kapcsán mondta, hogy a kevesebb mint három éve elkészült Szabadság téri szökőkútnál évente többször is javításokat kellett végezni. Volt, amikor a burkolatot szedték fel a kút közelében, máskor a víz folyt ki megmagyarázhatatlanul a térre, folyamatosan elárasztva egy nagyobb területet. Csütörtökön az építmény egyik részét borító kőlapokat szedték le, mint kiderült, tél folyamán víz szivárgott be valahol, emiatt pár burkolóelem leesett, így az egészet újrarakják és szigetelik.
Az alpolgármester szerint hiányzik az olyan szakember is, aki ilyen szökőkutak tervezésére, építésére szakosodott volna. „A tervező megrajzolta, utána még vagy háromszor körbe kellett járni, megnézni, hogy lehet elkészíteni. Kiderült, hogy nem lehet, és módosítani kellett. Így lett belőle ez, ami lett” – emlékezett a kivitelezés során előállt helyzetre Szőke Domokos. Hozzátette, nem is kivitelezési hiba, hanem tervezői hiányosság volt a magyarázata annak, hogy a víz kifolyt a térre, ezért tavaly készítettek még egy kis árkot, amely a vizet összegyűjti és a lefolyóba vezeti.
Az alpolgármester ezzel együtt úgy látja, az újonnan készült szökőkutak többnyire megfelelnek az elvárásoknak. „A szökőkút fontosságát nem kérdőjelezném meg, úgy gondolom, egy városban helye van ennek a közterületeken. Van, aki ezt tudja használni, és vannak más emberek, akiket mi nem tudunk megváltoztatni, akik más célra, másképpen használják” – utalt a szemetelőkre, rongálókra is Szőke. A Szabadság téri szökőkútnál például a köztéri burkolat szintjén elhelyezett vezetéket, ahol a víz érkezik, egy bottal sikerült valakinek úgy eltömni, hogy ha még egy ilyen történik, akkor fel kell bontani a szökőkút körüli burkolatot – tudtuk meg. Nemcsak itt volt rongálás, előfordult, hogy a Vár téri kútnál a vízben elhelyezett törésálló világítótestet egy nagy kővel betörték, emiatt rövidzárlat is keletkezett.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!