
Fotó: Boda L. Gergely
Egy frissen megjelent kormányhatározat értelmében az óvodák tipegő csoportokat indíthatnak. A jogszabály a bölcsődék működését is szabályozza.
2013. január 10., 17:202013. január 10., 17:20
2013. január 10., 22:122013. január 10., 22:12
Tavaly év végén alkották meg, idén év elején jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a kormányhatározat, amely az óvoda előtti oktatás működését szabályozza. A jogszabály szerint a három év alattiak oktatását a bölcsődékben, az óvodákban, illetve nappali foglalkoztató központokban lehet megvalósítani. Ezzel az óvodáknak is lehetőséget ad a kormány úgynevezett tipegő csoportok létrehozására, amelyek korábban félhivatalos módon működtek. Az 1252-es számú, tavaly december 12-i kormányhatározat szerint a bölcsődék és a nappali központok mind a szociális, mind pedig az oktatási rendszernek a részei lesznek, az óvodák pedig, amelyek három év alattiakat is felvesznek, az oktatási rendszer részei maradnak továbbra is.
Az óvodákban és bölcsődékben a három év alattiak tevékenységét is lehet normál (ötórás) illetve hosszú (tízórás) programmal működtetni, csoportokba szervezve. A kiscsoportokban az egy éves kort még be nem töltött gyerekek, a középsőben az 1-2 éves gyerekek, a nagycsoportban pedig a 2-3 éves gyerekek lehetnek. A jogszabály kitér arra is, hogy milyen oktatási tevékenységeket szerveznek a kisgyerekeknek. Így például különböző készségfejlesztő játékok, rajz, festés, zenehallgatás, éneklés, mesemondás, képek nézegetése, megfigyelés, számokkal való játék, a szabadban pedig séta, homokozás, sporttevékenység szerepelnek az oktatási programban.
Az óvoda előtti oktatást a jogszabály szerint a helyi költségvetésből, az állami költségvetés visszaosztott összegeiből, a szülők havi hozzájárulásából, valamint adományokból és támogatásokból finanszírozzák. A kormányhatározat szerint azt, hogy mennyi a szülők havi hozzájárulása a költségekhez, a polgármester állapítja meg, a család hathavi jövedelme és a gyerekek számának függvényében.
Még hiányoznak a részletek
Bizonyára örülnek a szülők, rég hiányolták már a három év előtti oktatást – mondta Bartolf Hedvig, Hargita megyei főtanfelügyelő. Úgy véli, a jelenlegi kormányhatározat nagyon családbarát, például a testvérek esetében megengedi, hogy azok egy csoportba kerüljenek, akkor is, ha nem egykorúak. A főtanfelügyelő közölte, az óvoda előtti oktatás elméleti lehetőségként létezett már a tanügyi törvényben, hiányzott azonban eddig a megvalósításához szükséges másodlagos törvénykezés. A kormányhatározat ennek a kezdete lehet, további részletek tisztázására van azonban még szükség, újabb rendeletek által – mutatott rá a főtanfelügyelő. Így például nyitott kérdés még az, hogy ki tanít majd ezekben a csoportokban. A főtanfelügyelő még hozzátette, a lehetőség nyitott a tipegők létrehozására, kérdés azonban az is, hogy van-e hely ilyen csoportok számára az óvodákban.
Új óvodák épülhetnek?
Bár az előkészítősök korcsoportja kikerült az óvodákból, nem minden óvodában lenne hely a korábbi zsúfoltság visszaállítása nélkül tipegők indítására – mutatott rá a főtanfelügyelő. A megoldás újabb óvodák építése lenne, Bartolf Hedvig szerint legalább a megye négy városában, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson lenne nagy szükség ezekre. Remus Pricopie oktatási tárcavezető nemrég azt nyilatkozta, újraindul az óvodaépítési program, 158 óvoda esetében már lezajlott a közbeszerzési eljárás a kivitelezők kijelölésére. Hogy ezek között Hargita megyei óvoda is van-e, még nem tudni – közölte Bartolf Hedvig.
Antal Attila csíkszeredai alpolgármester azt közölte, a néhány éve finanszírozás nélkül hagyott óvodaépítési kormányzati programban már a kivitelezési tervei is elkészültek egy új csíkszeredai óvodának, amelyikbe nyolc csoportot terveztek, és amely a Malom negyedben épült volna fel. Bár az engedélyeket újra kellene igényelni, a tervet bármikor elő lehet venni, ha lesz rá pénz – mondta az alpolgármester, hozzátéve, hogy nagyot nem remélnek, de mindenre fel vannak készülve.
Antal Attila egyébként úgy véli, mindenkinek jó, ha lehetőség lesz a három év alattiak beíratására az óvodákba. Véleménye szerint a város óvodáiban lesz hely a tipegő csoportok számára, esetleg az fordulhat elő, hogy az előkészítő osztályok megalakítása előtti zsúfoltság alakul ki ismét az intézményekben. Ha a tipegők elindításához nem is lenne feltétlenül szükséges, egy új óvodaépületnek akkor is lenne helye a városban, például át lehetne szervezni oda azon óvodák napközis csoportjait, amelyeknél az épület nem a legmegfelelőbb napközis csoportok működtetésére – fejtette ki az alpolgármester.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!