Terv van, pénz nincs az útjavításra

Elkészült a Csinód és Egerszék felé vezető megyei út egy szakaszának felújítási terve, melyet a megyei önkormányzat képviselő-testülete is elfogadott. Pénz ugyan nincs a kivitelezésre, de ha lesz egy lehetőség, a tervet fel lehet használni.

Kovács Attila

2012. december 18., 16:082012. december 18., 16:08

2012. december 18., 18:572012. december 18., 18:57

Idei utolsó rendes havi ülését tartotta kedden Csíkszeredában a Hargita megyei önkormányzat képviselő-testülete. Borboly Csaba elnök nem volt jelen, mert Bukarestben tartózkodott, így az ülést Petres Sándor alelnök vezette. A testület elfogadta a 123-as jelzésű, Csinód és Egerszék felé vezető megyei út felújításának tervét. Az alelnök szerint a 6,3 kilométeres útszakaszt, ahol több alkalommal is végeztek javításokat, illetve az útalap és a sáncok is elkészültek, át lehet építeni a kivitelezési terv alapján aszfaltúttá.

Az útszakaszt több más úttal együtt korábban, még 2011-ben a regionális fejlesztési és turisztikai minisztérium ügykezelésébe adták át, mert kormányprogram keretében lehetőség volt  ezeket leaszfaltozni. A kormányprogram nem valósult meg, az utakat a megyei önkormányzat visszavette, és tavaly ősszel javításokat végeztek, a megyei önkormányzat több mint 500 ezer lejt fordított a közel 10 kilométer hosszú Rugát-tető–egerszéki letérő szakaszának kövezésére. Idén tavasszal viszont ismét sártengerré vált az út, főként a rönköt és követ szállító, több tíz tonna súlyú nyerges vontatók miatt, ezért nyáron újabb javításokat végeztek.

A most elfogadott terv szerint a 6,3 kilométeres útszakasz felújítása 7,2 millió lejbe kerül. Erre a megyei önkormányzatnak nincs pénze, de Petres szerint, ha kormányprogram vagy más pályázati lehetőség adódik erre a munkálatra, akkor ezt a tervet fel lehet és kell használni. Csillag Péter megyei önkormányzati képviselő szóvá tette, hogy a nagy súlyt szállító nyerges vontatók közlekedését korlátozni kellene ezen az útszakaszon, másként az elvégzett munka kárba vész. Az alelnök szerint állandó tiltást alkalmazni csak különleges esetekben lehet, de időszakosan, főleg a tavaszi olvadás idején tengelysúly-korlátozást vezetnek be ott.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés