
Fotó: Veres Nándor
Tavaly elmaradt, de idén szeretnék befejezni Csíkszeredában egy új elkerülő útszakasz építése miatt szükséges területkisajátításokat. Jövőre már munkateleppé is válhat az útszakasz, ha minden előkészület jól halad.
2015. január 28., 19:352015. január 28., 19:35
A taplocai terelőúthoz hasonlóan a vasúti felüljáró hídtól a Rét utcáig tervezett új útszakasz kivitelezése előtt a területek tulajdonjogára is szüksége van Csíkszeredának. A város itt is négyzetméterenként 0,5 eurós összeget fizet majd a tulajdonosoknak a kisajátításra váró területekért. Tavaly elmaradt a folyamat elkezdése, idén viszont megtörténik – közölte kérdésünkre Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. A város költségvetésében 125 ezer lejt különítettek el erre a célra.
Az út nyomvonalán, 1,2 kilométeren 16 méteres szélességben kell kisajátítani a területeket, amelyeknek összesen 23 tulajdonosuk van. „Idén várhatóan megtörténik a kisajátítás, és kiírhatjuk a közbeszerzési eljárást a kivitelezésre, jövőben pedig elkezdenénk az építkezést” – vázolta Szőke. A beruházás megvalósíthatósági tanulmányát már korábban elfogadták, a tervezés elkészült. Kérdésünkre, hogy mennyire lesz zökkenőmentes a kisajátítás, az alpolgármester azt mondta, számíthatnak fennakadásokra is, de bizakodnak. Az új útszakasz a számítások szerint 16 millió lejbe kerülne.
Az új útszakasz a felüljáró hídtól a Brassói út leágazásaként a vasúti sínek mellett vezet majd a Rét utcáig, összekötve a Brassói utat a taplocai terelő úttal, ugyanakkor a Székelyudvarhely és Brassó közötti forgalomnak sem kell áthaladnia a vasúti felüljárón, ez kikerülhető lesz. Erre az útra azért is szükség lesz, mert a meggyengült állapotú vasúti felüljáró híd megerősítésének idejére ott a forgalmat le kell állítani.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.
szóljon hozzá!