Terítik az aszfaltréteget, nehézkes a közlekedés

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Útszűkületek és szintkülönbségek miatt körülményes a csíkszeredai Nagyrét utcában a közlekedés. A Dedeman barkácsáruházlánc Nagyrét utcai építőtelepe melletti körforgalom- és útépítési munkálatok a tervek szerint rövidesen befejeződnek, addig is az autósoknak kerülőutat ajánlanak.

Pinti Attila

2013. június 05., 17:102013. június 05., 17:10

2013. június 05., 18:272013. június 05., 18:27

Hétfőn és kedden is több órán át tartó forgalomváltozás fogadta a Brassói úton és a Nagyrét utcában közlekedőket. A csíkszeredai önkormányzat által kiadott építkezési engedély kikötéseként szereplő új nyomvonal-kialakításnak, a korábbi útszakasz felszámolásának, valamint körforgalom-építésnek eleget téve az áruház kivitelezője először az első, Brassói úton lévő körforgalom aszfaltozását végezte el. Az önkormányzat egyébként azért ragaszkodott az „úteltereléshez”, mert a vándorcirkuszoknak is gyakorta helyet adó 15 ezer négyzetméteres városi tulajdonú földterületre szeretné költöztetni a zöldségpiacot. Mivel a Nagyrét utca másik felén még további kétezer négyzetméternyi közterület található, a két földdarabot csak az út nyomvonalának áthelyezésével lehet egyesíteni.

Az új, korábbitól északabbra kialakított szakasz elején lévő körforgalom aszfaltozásának idejére a közlekedésrendészet segítségével a Villanytelep utca ideiglenes kétirányúsításával mérsékelték az autós torlódásokat. Szerdára már felszabadították a közlekedést, így a vasúti felüljáró felől az E-On gázszolgáltató székhelyének irányába akadálymentesen lehet közlekedni. Az új nyomvonalon jelenleg a járdák kialakítása zajlik, hamarosan pedig a második, a Nagyrét és az ANL-tömbházaktól kivezető utcák találkozásánál található körforgalmat is új aszfaltréteggel terítik le. Amint ez megtörtént, a régi útszakaszt lezárják.

Az új piac létrehozása előtti átmeneti időre az önkormányzat egy kaviccsal megszórt ingyenes parkolót bocsát a közelben lakók rendelkezésére az üres területen – tájékoztatott Bulbuk Márton, a polgármesteri hivatal által a közterületeket érintő építkezések felügyelésével megbízott felelős. A várhatóan június végére befejeződő átépítések idejére – elsősorban a reggeli és délutáni órákban – a Kaufland áruház irányából a Temesvári utat ajánlják elkerülőként.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés