
Fotó: Kristó Róbert
A város kijárataihoz, és a központban is térfigyelő kamerákat fognak elhelyezni Csíkszeredában. A kamerák segíthetnek a rongálók, bűnözők azonosításában is.
2013. április 15., 16:562013. április 15., 16:56
2013. április 15., 18:322013. április 15., 18:32
A megyeszékhely ez évi költségvetésében 139 ezer lejt különítettek el térfigyelő kamerák beszerzésére. Kérdésünkre Szőke Domokos alpolgármester azt mondta, folyamatban van az egyeztetés arról, hogy pontosan hová és hány kamerát szereljenek fel. Azt azonban már most lehet tudni, hogy a város bejáratainál, illetve a központban működni fog a térfigyelő rendszer. A polgármesteri hivatal alkalmazottai a más településeken már működő kamerákkal kapcsolatos tapasztalatokat is elemzik, ezek függvényében döntenek majd az eszközök elhelyezéséről – közölte Szőke Domokos.
A helyi önkormányzati képviselő-testület tavaly fogadott el egy határozatot, amely a közterületek gyengeáram-hálózatának kábelezés céljából történő védőcsövezéséről szól. Ez jelentette a térfigyelő kamerarendszer telepítésének elkezdését. Akkor elhangzott, azért is szükség van erre a rendszerre, mert a város központjában főleg hétvégeken törtek-zúznak az erejükkel nem bíró egyének, de történt már olyan is, hogy a Szabadság téren fényes nappal loptak meg egy idős hölgyet. A kamerák segíthetnek a rongálók, bűnözők azonosításában.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!