Telefonos átverések a börtönből

Összesen hatvanezer lejjel károsított meg három bukaresti személyt két, a csíkszeredai börtönben szabadságvesztését töltő férfi az őket kintről segítő három nővel, egy minden részletében kidolgozott telefonos átverés által.

Pinti Attila

2013. június 06., 21:072013. június 06., 21:07

2013. június 06., 21:442013. június 06., 21:44

A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozócsoportja hosszas előzetes vizsgálatot követően június elején többrendbeli csalás gyanújával indított eljárást a gyilkossági kísérlet miatt a csíkszeredai büntetés-végrehajtási intézetben tízéves börtönbüntetését töltő 23 éves C. F. M. és cellatársa, a rablótámadás miatt öt és fél éves elzárással sújtott 22 éves M. M. ellen. Bűnrészesség miatt csütörtökön 29 napos előzetes letartóztatásba helyezték a 19 éves botosányi B. M. P.-t, míg az ügy további két gyanúsítottja, a 21 éves Vama községi (Suceava megye) I. G. P. és a 34 éves radóci (szintén Suceava megye) H. A. A. szabadlábon védekezhet.

A gyanú szerint a két, jelenleg szabadlábon védekező nő április és május folyamán rendszeresen internet-hozzáféréssel rendelkező maroktelefonokat csempészett a börtönbe, amelyeket a férfiak egy nagy értékű nyereményjáték ürügyén gyanútlan áldozatok felkutatására és felhívására használtak, az egyik telefonszolgáltató képviselőinek adva ki magukat. A csalás lehető leghitelesebbé tétele érdekében a – mindössze hét, illetve nyolc osztályt végzett – bűnözők felépítettek egy, a szolgáltatóéhoz hasonló internetes portált, amelyre a világhálóról véletlenszerűen kiválasztott áldozatokat felhívva feltették azok neveit nyertesként. Az átverés részeként különböző összegű garanciapénzek átutalását kérték a gyanútlan felhívottaktól. Ezen összegeket az előzetes letartóztatásba helyezett B. M. P. készpénzként azonnal felvette az összesen négy különböző bankban nyitott számlákról.

A nyomozókat a börtön egyik elítéltje értesítette az átverésekről. A rendőrség tájékoztatása szerint az eddig felderített bűncselekmények mindhárom áldozata bukaresti, művelt és felelős beosztású – többek között orvos, illetve volt belügyminisztériumi alkalmazott. Az okozott kár összege eléri a hatvanezer lejt. A legnagyobb okozott kár megközelíti a negyvenezer lejt. A rendőrség folytatja az ügyben a nyomozást, mivel a megkárosított személyek száma valószínűleg jóval több. A csalással szerzett pénzből semmit nem sikerült visszaszerezni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés