
Fotó: Iochom Zsolt
Húsvét hetedik vasárnapján, május 12-én több mint hetven kisfiú és kislány újította meg keresztségi fogadalmát, és lett elsőáldozó a csíkszeredai Szent Ágoston Római Katolikus Plébániatemplomban.
2013. május 12., 19:472013. május 12., 19:47
2013. május 12., 21:582013. május 12., 21:58
Az ünnepi szentmisén szülők, keresztszülők, nagyszülők és rokonok kíséretében a népviseletbe öltözött fiúk és lányok megújították keresztségi fogadalmukat, amelyet egykor szüleik és keresztszüleik tettek helyettük. A Pénzes József plébános által celebrált szentmise végén életükben először járultak szentáldozáshoz, hogy az Oltáriszentségben jelen lévő Jézussal találkozzanak.
„Álmodjatok nagyot valahányszor láttok egy-egy virágot, mert egy kis virág is csodát tud tenni. Tanuljátok meg a virágok nyelvét, s akkor egészen biztos, hogy az életben majd nagy emberek fogtok lenni. A virág jóságát, elszántságát, áldozatkészségét próbáljátok meg ti is követni” – fogalmazott prédikációjában Pénzes József, aki a gyermekláncfűvel kapcsolatosan osztott meg egy kedves történetet a jelenlévőkkel.
A szentmise végeztével a gyermekek elfogyasztották a hagyományos reggelit: tejes kávét és kalácsot.
Elsőáldozási szertartás volt vasárnap a város másik plébániáján, a Szent Keresztnél is, itt 69 gyermek járult először szentáldozáshoz.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!