Nagycsütörtököt ünnepelték a római katolikusok, az oltáriszentség és az egyházi rend (papság) alapítását. Ezen az estén minden templomban szentmisével emlékeztek az utolsó vacsorára. Így történt a csíkszeredai Millenniumi templomban is. „E szent napok alatt átéljük kereszténységünk legnagyobb és legszebb titkáit: Jézus szenvedését, halálát és feltámadását” – hangsúlyozta többek között prédikációjában Tamás József segédpüspök.
2013. március 28., 21:122013. március 28., 21:12
2013. március 29., 12:152013. március 29., 12:15
Az ünnepi szentmise elején, a glóriát követően elnémult az orgona, elhallgattak a harangok. Azt tartják, ilyenkor Rómába mennek, hogy ott gyászolják Krisztust. A szentmise sajátos szertartása volt a lábmosás. A főcelebráns úgy mosta meg a tizenkét elsőáldozásra készülő gyerek lábát, ahogyan Jézus tette egykor az apostolokkal az utolsó vacsorán, amikor szeretetének végső jelét adta.
Tamás József a szertartás előtti prédikációjában elmondta, a szeretet Jézus tanításának igen fontos része volt. Hiszen azt hirdette, hogy Isten a szeretet, és az Őt követők lesznek igazán istenfélő emberek. „A mai világában, amelyet a szeretetlenség jellemez nagymértékben, óriási jelentőséget nyer ez a tanítás. És ezért van az, hogy egyházunk nagycsütörtökön szó szerint is próbálja véghezvinni azt, amit Jézus az utolsó vacsorán cselekedett. Itt ennek a tizenkét elsőáldozásra készülő gyermeknek ma este megmossuk a lábát, hogy ily módon a hívek szívébe is belevéssük, Jézus nem diktátoroknak akart bennünket, hanem azt akarta, hogy mindannyian a szeretet szolgálatában teljesítsük ki életünket, szeretve Istent és embertársainkat” – említette az egyházi méltóság.
Az utolsó vacsora után Jézust elfogták. Erre emlékezve az egyház nem mutat be szentmisét egészen a húsvéti vigíliáig (nagyszombat estig). Jézus elfogatásnak és ruháitól való megfosztásának a szimbóluma a szentmise végi oltárfosztás, amikor is eltávolították az oltár minden díszét, és a hívek csendben, elbocsátás nélkül távoztak a templomból. Ezzel kezdetét vette a Jézus szenvedésére való emlékezés.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!