Színház új köntösben

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Megújul és átalakul a Csíki Játékszín előtere. Kibővítik a ruhatárat és a színházi büfét elköltöztetik, jelenleg az előtér falait festik a munkások. A munkálatokkal az évad kezdetéig elkészülnek – ígéri Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója.

 

Barabás Hajnal

2013. szeptember 04., 18:512013. szeptember 04., 18:51

2013. szeptember 04., 19:392013. szeptember 04., 19:39

A nyár folyamán állagmegőrző munkákat végeztek a színházépület külsején, a meglehetősen rossz állapotban lévő homlokzatot is felújították. „Kívülről a sürgős beavatkozásokat végezték el, a beázásokat állították meg, valójában konszolidációs munkálatok folytak” – sorolta a színházigazgató. A Csíki Játékszín belülről is megújul, megjavították az ajtókat, ablakokat. A nézőtérre nyíló ajtókat hangszigetelővel is ellátták.

„Az előcsarnokunk elég sok nehézséget okozott amiatt, hogy kisméretű és nem igazán alkalmas ruhatárral rendelkeztünk. Ezen változtattunk, és ebből adódóan egyéb is megváltozott. Például áthelyeztük a színházi büfét egy másik térbe, az eddigi egy ruhatár helyett pedig kettő áll majd a nézők rendelkezésére” – újságolta Parászka. Mint mondta, kényelmi, higiéniai és esztétikai szempontokat vettek figyelembe a felújításnál. A jegypénztár és a leendő büfé között választófalat húztak, az előcsarnok mindkét oldalán ruhatárat alakítanak ki. Az illemhelyiséget is felújították.

„A nézőtéren a szokásos karbantartási és a tisztaság megteremtéséhez szükséges munkálatokat végeztük el, ezenkívül más nem történhetett egyelőre, de nagyon szeretnénk korszerűsíteni a nézőteret is. Amit az elmúlt tizenöt évben nagyon szerettünk volna, azt meg is valósítottuk, reméljük, így lesz ez a nézőtérrel is” – osztotta meg a társulat vezetője.

A felújítást az évad kezdetéig befejezik, az első nagyszínpadi előadás bemutatóját október 4-én tartják. A külső és belső munkálatok összköltsége 125 ezer lej.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés