A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács másodszor szervezte meg a Székelyföldi Tehetségnapot június 20-án, szombaton Csíkszeredában. Az eseménynek a Sapientia egyetem nagy aulája adott otthont.
2015. június 21., 11:392015. június 21., 11:39
2015. június 21., 11:432015. június 21., 11:43
A Codex régizene együttes fellépése után Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke köszöntötte a konferencia résztvevőit, amelyet azzal a céllal szerveztek meg, hogy bemutatkozási lehetőséget kapjanak a székelyföldi tehetségek és mentoraik, ezáltal társadalmi elismerésük növekedjen.
Franz Mönks, az Európai Tehetségsegítő Tanács (ECHA) örökös tiszteletbeli elnöke elmondta, sok remek emberrel ismerkedett meg, és azt tapasztalta, hogy a székelyföldiek nagyon motiváltak, viszont segítségre van szükségük, ezért is tartotta fontosnak, hogy jelen legyen a Székelyföldi Tehetségnapon. A rendezvény fővédnöke Csermely Péter, az ECHA elnöke volt. Balogh László, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke kiemelte, hogy a rendszerváltással elindult mér egy változási folyamat, ám az igazi áttörést a 2008-ban elfogadott nemzeti tehetségprogram jelentette.
A tehetségprogram szakmai, társadalmi és közösségépítő erejét hangsúlyozta Kormos Dénes, a Kárpát-medencei Tehetségsegítő Tanácsok kollégiumának elnöke. Jelenleg kilencvenöt tehetségsegítő tanács működik a Kárpát-medencében, Erdélyben két tehetséggondozó tanács alakult: az erdélyi és a székelyföldi. Megítélése szerint a székelyföldi az egyik legaktívabb tagja a hálózatnak.
Bajor Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács ügyvezető elnöke elmondta, a 2015-2016-os tanévre 2,8 milliárd forint pályázati forrás fog rendelkezésre állni, amelynek 10-15 százalékát határon túli szervezetek támogatására fordítják, így itt élő tehetséges fiatalok is fognak tudni pályázni.
Az erdélyi tehetséggondozásról Varga László az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács alelnöke, a Márton Áron Gimnázium igazgatója számolt be, majd a szeptemberben meghirdetendő Székelyföldi Kincskereső tehetségazonosító programot Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke ismertette. A robotika világába Szabó Bence és Veress Szilárd, a Márton Áron Gimnázium diákjai nyújtottak betekintést.
A konferencia során a fiatal tehetségek mellett már befutott tehetségek meséltek életpályájukról, tapasztalataikról, többek között Miklós Edit olimpikon, Deák Zsombor többszörös országos és nemzetközi triatlon bajnok, Pálffy Tibor Jászai Mari díjas színművész és Kristály Sándor kutató, matematikus. Az előadások mellett népdaléneklés, mesemondás, színházi- és táncelőadás tarkította a nap programját.
Csutak Vilmos-díj
A nap kiemelkedő mozzanata a Csutak Vilmos Tehetséggondozói Díjak átadása volt. A mentorok részére évente két kiválósági díjat osztanak ki, amely 2 ezer lejes pénzjutalomból, oklevélből és emlékplakettből áll.
Posztumusz díjat kapott Gaál Sándor kémiaszakos tanár, cserkészvezető, a Romániai Magyar Cserkészszövetség alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke. A másik díjazott Pető Mária, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium fizikatanára, aki szakköri tevékenységek és kutató diákok klubjának irányítója, továbbá megyei szintű matematikai és fizika versenyek szervezője.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
szóljon hozzá!