Százak kísérték utolsó útjukra a baleset áldozatait

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Római katolikus, illetve adventista szertartás szerint helyezték végső nyugalomra vasárnap Csíkszentgyörgyön a január hatodikán a magyarországi Karcag közelében bekövetkezett közúti baleset áldozatait. A hozzátartozók, barátok és ismerősök mellett a csíkszentgyörgyi, valamint bánkfalvi faluközösség is lerótta kegyeletét az elhunytak előtt.

Pinti Attila

2013. január 13., 19:172013. január 13., 19:17

2013. január 13., 20:402013. január 13., 20:40

Pál Vilmos Barna főesperes, Csíkszentgyörgy plébánosa megrendülve emlékezett J. Elemérre, akit mindössze harminchárom évesen szólított magához a Fennvaló. Megjegyezte, odaadó, család- és munkaszerető, tisztelettudó férfiként halála betölthetetlen űrként tátong szerettei lelkében. Azokéban, akik számtalanszor feltették az elmúlt napokban a kérdést, hogy „Uram, hol voltál vasárnap reggel abban az órában, miként engedhetted, hogy ezek a testvérek, szerető hitvestársak, barátok és egy kisbaba ilyen fiatalon, egy csapásra meghaljanak?”

A plébános elmondta, a megnyugvást adó választ nem tudhatja, csak azt, hogy vigasztalást egyedül az Úr nyújthat, mert aki benne hisz, még ha meghalt is, élni fog. „E fiatalok áldozata, halála akkor nem lesz hiábavaló és értelmetlen, ha megszívleljük Jézus tanítását, magunkba szállunk, és életünket megjobbítjuk. Ami történt, az intő jel nekünk, akiket Isten kegyelme még életben hagyott, esélyt adva a bűnbánatra, a megtérésre” – emelte ki a főesperes, arra kérve a hozzátartozókat, ne engedjék, hogy a fájdalom elszakítsa őket Istentől.

„Megmarad a hit, a remény és a szeretet. A halál nem valaminek a vége, hanem egy új élet kezdete. Kívánom a gyász fájdalmában megtört hozzátartozóknak, hogy a feltámadásba vetett hit, a viszontlátás reménye és a szívükben őrzött szeretet semmisítse meg bennük e fájdalmas elválás véglegesnek tűnő voltát” – zárta gyászbeszédét Pál Vilmos Barna.

A Hetednapi Adventista Egyház lelkészei a végtisztességre egybegyűltek előtt röviden áttekintették az eltávozottak életét. Méltatták G. László egyenességét, becsületességét, elismerő szavakkal illették munkáját, melyet mindig figyelem és fegyelem kísért.

Barátját, J. Ottót élettel teli, energikus fiatalemberként jellemezték, az ő feleségét, Krisztinát pedig örökös jókedvéért dicsérték. Megemlékeztek egészség és siker koronázta mindennapjaikról, melyet a tavaly nyáron megszületett kis Hunor tett teljessé.

A lelkészek ugyanakkor feltették a kérdést, hogy miért kell az istenhívő embereknek itt megállniuk a koporsók körül, azt kérdezvén magukban, hogy Isten miért engedte el ilyen fiatalon, ilyen körülmények között őket? „Azért, mert emberileg nem tudunk továbblátni annál, amit a koporsó, a sírhely jelent, nem tudunk túlgondolni ezen, mert ott még nem jártunk” – adták meg a választ.

„Van reménység: az a pásztor, aki mostanig vezette életünket, megígérte, hogy az életnek nincs vége. A halál csak átmeneti időszak, amikor a keresztény testvérek arra várnak, hogy az angyalok trombitái megszólaljanak, és a holtak felkeljenek. Az igazi élet, amelyről Megváltónk beszélt, ott lesz a megváltás országában. Úgy éljünk, hogy ne rohanjunk az értelmetlen dolgokért, hanem az értékekért hozzunk áldozatokat” – hangsúlyozták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 08., szerda

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is

Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is
2026. április 08., szerda

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában

A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában
2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
Hirdetés