
Fotó: Veres Nándor
A csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola két végzős osztályának negyvennyolc, népviseletbe öltözött diákja ballagott el csütörtökön.
2013. május 30., 17:462013. május 30., 17:46
2013. május 30., 18:082013. május 30., 18:08
A végzősök szülei, rokonai, ismerősei és barátai által benépesített iskolaudvaron először Kajtár Csaba, a tanintézet igazgatója vett búcsút a huszonegy estis és huszonhét nappali tagozaton végzett fiataltól. „Annak, amit korábban sokszor kívántatok, most jött el az ideje – véget ér az együtt töltött idő. Eddig is kellett fontos döntéseket hoznotok, de az élet első igazán nagy kihívásával csak most szembesültök. Ez a búcsúzás számadás a múltatokról és előretekintés a jövőbe. Öröm, bánat, siker és sikertelenség jellemezte az elmúlt éveket” – mondta kesernyés szájízzel az igazgató, hozzátéve, hogy a kicsengetést követő, „tárcán nyújtott érettségi lehetőségét sokan eltaszították maguktól”, inkább külföldi munkát vállalva. „Életetek csak olyan lehet, amilyenné ti magatok teszitek, és senkinek nincs joga ítélkezni fölöttetek” – hangsúlyozta.
Az iskolavezető szavai után a tizenegyedik osztályosok búcsúztak a végzősöktől, majd a két elköszönő osztály a hagyományok jegyében feltűzte az évfolyam szalagját az iskola zászlójára. Az ünnepélyes programpontok után Hargita Megye Tanácsa részéről Szentes Antal megyei tanácsos köszöntötte a végzősöket, emlékeztetve őket arra, hogy „ha jók az alapok, szilárdan állhat, amit rá építetek”.
Bőjte Csongor Ernő községvezető ünnepi beszédében felidézte itt töltött éveit, melyeket a ballagáskor még ő is vegyes érzelmekkel élt meg. „Bennetek ugyanezek a gondolatok lehetnek most, de az idő segít abban, hogy életetek legszebb időszakaként emlékezzetek ezekre az évekre” – hangsúlyozta, majd álmaik maradéktalan beteljesülését kívánta a diákoknak, egyúttal figyelmeztetve is őket, hogy az élet sodrásában bárhová kerülnek, büszkén térjenek vissza szülőfalujukba. „Otthon, igazán biztonságban csak itt lehettek” – zárta beszédét.
A kicsengetési ünnepség végén díjazták az szakközépiskola legjobb tanulmányi eredményeket elért, példás magaviseletű és a diákközösség legaktívabb végzős tanulóit.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!