Sokan búcsúztatták a MÁG diákjait

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Nagyon sokan gyűltek össze pénteken a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium ballagóinak köszöntésére. A szülők, rokonok, barátok tömege az iskola mögötti sportpályát ölelte körül, ahol a tanári kar és a meghívottak előtt öt osztálynyi középiskolai végzős sorakozott fel népviseletben.

R. Kiss Edit

2013. május 31., 18:222013. május 31., 18:22

A Márton Áron Gimnázium ünnepsége hosszabbra sikeredett a szokásosnál, hisz két miniszter, Remus Pricopie oktatási és Mircea Dușa védelmi miniszter is részt vett a ballagáson és beszédet mondott, sok sikert kívánt a végzősöknek. Pricopiet a részt vevő tömeg nagysága lepte meg, Dușa az ünnepség szépségét dicsérte. Az intézmény igazgatója, Varga László ünnepi beszédében Tamási Áron Ábelét is idézte: „Nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk”. A magas rangú vendégeknek megfogalmazott román nyelvű üzenetében az igazgató az anyanyelvi oktatás fontosságát hangsúlyozta. Enélkül nem lehet a nemzeti identitás megőrzésében kulcsfontosságú értelmiséget kinevelni – mondta. Varga László köszöntet is mondott a gimnáziumnak otthont adó épület felújításáért a román kormánynak és Csíkszereda polgármesterének, Ráduly Róbert Kálmánnak.

Az ünnepségen jelen lévő polgármester is köszönettel kezdte, mint mondta, szerette volna ezt már egy évvel ezelőtt megtenni, de akkor nem adódott alkalma erre. Ráduly megköszönte az épület felújításában nyújtott előrelátó segítséget az épülettulajdonos római katolikus egyháznak, köszönetet mondott a felújításban részt vevőknek, illetve a diákoknak és a pedagógusoknak, továbbá kiemelten Kozma Csaba gondnoknak. A polgármester szerint az épület most talán sosem látott szépségű, hisz nem új máz került rá, hanem patina maradt rajta, a külcsín és a belbecs összhangban volt ebben a tanintézetben. A jelenlegi társadalomra ez nem jellemező, az ember többnek akar látszani, mint amennyi – vélte a polgármester. „Társadalmunk éppen ezért van válságban, és ahhoz, hogy az egyensúlyát ismételten megtalálja, a belbecs legalább annyira erős, értékes kell legyen, mint a külcsín” – mondta Ráduly.

Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője azt mondta beszédében a ballagóknak, hogy szabjanak meg elérhető célokat és járható utakat maguknak, alkossanak tartalmas jövőt és szép világot. Tamás József segédpüspök pedig azt kívánta a végzősöknek, hogy maguk, illetve közösségük javára tudják kamatoztatni mindazt, amit tanultak és amiben nevelődtek. A szülői bizottság nevében Duda Tihamér elnök köszönt el a végzősöktől, akik ünnepsége a miniszterek távozása után a diákok búcsújával, a díjátadásokkal folytatódott. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés