Rendhagyó történelemóra régészeti kutatásokról

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A Márton Áron Gimnázium és a Nagy István Művészeti Középiskola diákjai vettek részt a Hargita megyei önkormányzat régészeti ásatásokat támogató programjának részeként hétfőn Csíkszeredában megtartott rendhagyó történelemórán, ahol szakemberek számoltak be több, Hargita megye területén zajló régészeti ásatásról.

Kovács Attila

2013. február 11., 16:162013. február 11., 16:16

2013. február 11., 16:512013. február 11., 16:51

Botár László régész, a Csíki Székely Múzeum munkatársa a tavaly Vacsárcsiban megkezdett feltárást ismertette, amelynek során a falu szélén található, a helyiek által Sándor-kúriának nevezett épület romjait vizsgálják meg. A szakember emlékeztetett, hogy a történészek által hamisítványnak tartott Csíki Székely Krónika szerint a Sándorok ősei még a magyarok bejövetele előtt rabonbánok voltak, de ezt, mint más feltevéseket is, semmi nem támasztja alá.

Vacsárcsi első írásos említése 1566-ból való, amikor Fejér Györgynek adományozott birtokot a király, ez a nagy kiterjedésű, mintegy két hektáron elterülő udvarház az övé volt. Később a családot egy felkelésben való részvétel miatt fő- és jószágvesztéssel sújtották. Az ásatásokhoz először nagy mennyiségű szemetet kellett elszállítani, és számos lelet előkerült. Ezek közül az Árpád-koriak a legértékesebbek, mert ezek alátámasztják azt, hogy a település írásos említése előtt jóval már laktak itt.

Demjén Andrea régész a Gyergyószentmiklóstól 18 kilométerre található pricskei vámház feltárása érdekében végzett munkáról számolt be. Itt az 1700-as években készült épületek romjait tárták fel, vámház és vesztegzár több hektárra kiterjedő maradványait azonosították az egykori országhatárnál.

Sófalvi András régész a homoródszentmártoni templomvárnál végzett feltáró munkáról beszélt, ismertetve az egykori Árpád-kori templom történetét, gótikus időszakát, amelyről rekonstrukciós rajz is készült. Az erődítés tornyok építésével 1613-ban kezdődött, kétszer is török csapatok dúlták fel a templomot, ezt a 19. század végén elbontották, majd új templom épült. Mindhárom helyszínen geofizikai felmérés segítette a feltáró munkát, ezek eredményeit felhasználják a kutatások folytatásában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés