
Fotó: Kristó Róbert
Ötvenháromezer napközisnek, illetve diáknak kezdődik meg az új tanév alig egy hét múlva Hargita megyében. Pár százzal csökken a tanulók száma, néhánnyal az induló osztályoké is, és több tanintézet aligazgató nélkül maradt. Jövő hétfőn indul az oktatás.
2014. szeptember 09., 19:252014. szeptember 09., 19:25
2014. szeptember 09., 19:282014. szeptember 09., 19:28
Kevesebb mint egy héten belül elkezdődik a 2014–2015-ös tanév, Hargita megyében mintegy 53 ezer napközist, illetve diákot várnak a tanintézetek. Mint azt Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő elmondta, nem állt meg az elmúlt években tapasztalt tendencia, azaz idén is csökken az iskolakezdő diákok száma.
A tanfelügyelőségnek csak a tanév megkezdése után lesznek pontos adatai erről, de úgy vélik, mintegy 500–600-zal lesz kevesebb diák az előző tanévhez képest. Az összevonások miatt a múlt évinél valamivel kevesebb lesz az induló osztályok száma is, de a csökkenés nem jelentős, leginkább vidéki településeken csökken az induló csoportok, illetve osztályok száma, városokon pedig a szakközépiskolákban, ugyanis ezekben végeztek az utolsó, úgynevezett progresszív évfolyamok is – fejtette ki Bartolf Hedvig, azt is hozzáfűzve, hogy az új tanévtől újraindul a szakmunkásképzés, így ez újonnan induló osztályokat jelent.
Javuló állapotok
A tanintézetekben lezajlottak a tanfelügyelőségi és közegészségügyi ellenőrzések, az eredmények pedig azt mutatják, hogy az egy évvel korábbi helyzethez képest javultak az előírt feltételek a napközikben és iskolákban, a múlt évi 89 százalékhoz képest idén 92 százalékban találták rendben a körülményeket a tevékenység megkezdéséhez, így a tanintézetek jelentős része a közegészségügyi működési engedélyt is megkapta.
Akárcsak az elmúlt években, idén is jóindulatúak voltak az ellenőrzések során, ugyanis ott is megadták a működési engedélyt, ahol a szükséges munkálatok – például a padló cseréje, épületjavítás vagy más fejlesztés – elkezdődött, de várhatóan csak az iskolakezdés után fejeződik be – tájékoztatott a főtanfelügyelő. Kifejtette azonban azt is, hogy természetesen van, ahol a körülmények még nem felelnek meg maradéktalanul az elvárásoknak, de a tanintézetek jó részében ezek olyan problémák – például a szeméttároló helyéül szolgáló betonalap hiánya –, amelyek nem akadályozzák az oktatás elkezdését.
Van, ahol komolyabb gondok is vannak, de idén olyan már nem fog előfordulni, mint tavaly, amikor az iskolák állapota miatt, a diákok biztonságát szem előtt tartva a megyei közegészségügyi igazgatóság nem engedélyezte az oktatás megkezdését a székelyandrásfalvi, valamint a Kászonokban található jakabfalvi iskolában. Vannak viszont olyan kis, vidéki településeken található iskolák, ahol már nem fognak felújításokat végezni a helyi önkormányzatok, ugyanis ezekbe mindössze néhány gyerek jár, és utánpótlás sem lesz, ugyanis születések nem történtek az adott településen.
Kevesebb aligazgató, több iskolabusz
Az új tanév az aligazgatók számában is szegényesebb lesz a múlt évinél, ugyanis az oktatási minisztérium által kifogásolt bérköltségtúllépés miatt elrendelt költségcsökkentő intézkedések következtében a húsznál kevesebb osztállyal induló tanintézetekben megszűntek az aligazgatói állások. Mint azt Bartolf Hedvigtől megtudtuk, Udvarhelyszéken például a székelyvarsági, nagygalambfalvi és lövétei tanintézetek vannak hasonló helyzetben, de a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceumban is megszűnt az aligazgatói munkakör.
A megye iskolahálózatának buszparkja viszont bővült, a siménfalvi és kápolnási iskolák kaptak értesítést a közelmúltban, hogy a minisztérium kiutalt számukra egy-egy új iskolabuszt. Hargita megye várhatóan még az év vége előtt további kilenc iskolabuszt kap, a kiutalási naptár szerint a járművek az október–december közti időszakban érkeznek meg.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!