Több hete követi és fényképezi egy személy Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda polgármesterét, aki péntek este elfogta az illetőt.
2013. augusztus 03., 00:242013. augusztus 03., 00:24
2013. augusztus 04., 15:202013. augusztus 04., 15:20
„Elfogtam a szekust” – jelentette be a Csíki Hírlap, illetve a Székelyhon.ro és a 7határ.ro újságírójának pénteken 22 óra 37 perckor – a városnapi Zanzibár-koncert alatt – Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.
„Tiszaújvárosi, budakeszi és rieheni testvértelepüléseink küldötteivel beszélgettünk a Fenyő szálloda halljában, amikor a szálloda fotocellás ajtói szétnyíltak, és a számomra már nagyon ismerős szekus (titkosszolgálati alkalmazott) jelent meg, aki lefényképezett. Látva ezt, felhívtam vendégeink figyelmét, hogy milyen világban élünk, jönnek a szekusok és fényképeznek. Magyarországi barátaink nem hitték el, azt kérdezték, ez nem szűnt meg a rendszerváltozással. Nem telt el pár perc, újra nyílt a fotocellás ajtó, megjelent ugyanaz az ismert személy, és újból lefényképezett. Ekkor utánaszaladtam, és a parkon át a városi piac bejáratáig üldöztem, ahol elesett, én pedig megfogtam, és nem hagytam elszaladni” – mesélte feldúltan a polgármester, aki hozzátette, ugyanez az illető nemrég Csomortánban, a Kárpátok Őre emlékműavatón és az idei Ezer Székely Leány Napján is ott volt, illetve figyelt „minket, engem, és péntek délután a zászlófelvonásnál is folyamatosan fotózott engem”.
Ráduly hívta a közelben járőröző rendőröket, akik az egyik rendőrségi autóba ültették az illetőt. Újságírói kérdésre, hogy hol dolgozik, a férfi nem volt hajlandó válaszolni, mindössze annyit mondott románul, hogy nem akar megjelenni egyetlen sajtótermékben sem.
„Sajnos rengeteg ilyen beosztású személy van az országban, hatalmas fizetéssel. Azért nem lehet tisztességes béreket adni az embereknek, mert a titkosszolgálat alkalmazottai felélik az anyagi forrásokat” – mondta Ráduly Róbert Kálmán.
Fél órával az eset után a férfi még mindig a rendőrautóban tartózkodott – egyedül –, és telefonált. Számunkra nem derült ki a férfi azonossága, a rendőrség nem közölt ezzel kapcsolatosan semmit.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
szóljon hozzá!