Óvodások is megismerhették a fogyatékkal élőket

Hatodik éve, hogy megrendezi a Mindannyian mások vagyunk! elnevezésű programot a Gyulafehérvári Caritas Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központja. A csíkszeredai Vár téren kedden több mint nyolcszázan – többnyire iskolások, de idén már óvodások is – nyerhettek betekintést a fogyatékkal élők világába.

Barabás Hajnal

2015. május 19., 18:182015. május 19., 18:18

2015. május 19., 21:172015. május 19., 21:17

A szervezők több szigetet alakítottak ki, ahol a különböző fogyatékkal élők „bőrébe” bújhattak a résztvevők, megtapasztalhatták, milyen nehézségekbe ütköznek a mozgás-, értelmi-, hallás- és látássérültek, ugyanakkor az Élő könyvtár keretében fogyatékkal élőkkel is elbeszélgethettek. A programok azt a célt szolgálták, hogy elősegítsék a sérült fiatalok beilleszkedését, elfogadását. A kerekesszékes akadálypályánál többek között a tolószékkel való közlekedést lehetett kipróbálni, a Csend szigetén a siketek jelnyelvébe lehetett beletanulni, a Látó-más szigetén a látássérültek világát tapasztalhattuk meg, a „Lassabban tanulok, de még így is kitartó vagyok” szigeten főként autistákkal tölthettek el időt a résztvevők.

„Újdonság idén a Manó szigete volt. A zsögödi Manó Tanoda gyerekei voltak kint, ugyanis most már óvodásokat is megszólítottunk, és ők jöttek is. Továbbá a keret megmaradt, de minden szigeten belül volt újítás. Flashmobok is voltak, be lehetett kapcsolódni a táncba közösen a fogyatékkal élőkkel” – avatott be a rendezvény részleteibe Váta Emese, a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ vezetője. A Mindannyian mások vagyunk! program lebonyolításában a Szent Gellért Alapítvány, a Manó Tanoda, a Hargita megyei hallássérültek és mozgássérültek szervezetei segítettek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
2026. június 23., kedd

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége

Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége
Hirdetés