
Fotó: Kristó Róbert
Sok segíteni akaró ember válaszolt a portálunkon megjelent segélykérésre, így összegyűlt a pénz az izomsorvadásban szenvedő, 16 éves csíkmenasági fiú, Varga Sándor budapesti kivizsgálására. A szülők csütörtökön keresték fel szerkesztőségünket, hogy megköszönjék a jó szándékú adakozóknak a támogatást.
2013. január 24., 19:262013. január 24., 19:26
2013. január 25., 11:442013. január 25., 11:44
„Az összefogással az emberek megmutatták, hogy a hegyeket is meg lehet mozgatni. Mindig elérzékenyülök, mikor arra gondolok, hogy kezdetben nem volt semmink. Nagyon nehéz volt az első lépésre elszánni magunkat. Az adakozók segítségével azonban sikerült az akadályokon túltennünk magunkat. A Jóisten fizesse meg mindenkinek a jólelkűségét” – mondta meghatottan a beteg kisfiú édesanyja, Varga Erzsébet.
Igyekszik meggyógyulni
Próbálták a gyerek előtt palástolni izgatottságukat, de Sanyika mindent megérzett, ő is izgult azért, hogy sor kerülhet-e a vizsgálatra – mesélte az édesanya. A fiú egyáltalán nem fél az úttól, sőt a példás összefogás hatására fellelkesült, a napokban azt jelentette ki, hogy a jó szándékú emberek segítettek, így most már rajta a sor, hogy meggyógyuljon.
A járni képtelen csíkmenasági Varga Sanyika betegségét öt éve diagnosztizálták Marosvásárhelyen, ahol megállapították, hogy a Duchenne-féle izomdisztrófiában szenved. A felírt gyógyszerek és a gyógytorna segítettek abban, hogy a beteg gyerek állapota ne romoljon, de javulást sem észleltek.
Sanyika a csíkszeredai Kós Károly Építészeti Szakközépiskolában tanul. Egyik tanárnője, Péter Mária Magdolna talált rá a világhálón a budapesti Neuromuscularis Centrumra, amelyet nemrégiben hoztak létre, és ahol éppen izomsorvadásos betegségek korszerű kezelésével foglalkoznak. Az egészségügyi központ vezetője, Hercegfalvi Ágnes, a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika gyermekneurológus osztályvezető főorvosa azt tanácsolta, hogy mindenekelőtt egy újabb diagnosztizálásra lenne szükség, hisz az izomsorvadásnak több válfaja van, a kezelést ennek függvényében kell végezni. A vizsgálatok 300 ezer forintba kerülnek, mivel az esetleges csontvelő-átültetés érdekében a szülőktől is DNS-mintát kell venni, hogy meg tudják állapítani, ki lehet donor.
Két hét múlva indulnak
Mivel a család segélykérésére összegyűlt a vizsgálatokhoz szükséges összeg, így már nyugodtan indulhatnak Budapestre. Az édesapa, id. Varga Sándor elmondta, február 9-én indulnak, Diószegen rokonoknál megpihennek, mert Sanyikának hosszú lenne az utazás, ha egyből tennék meg a távot. A budapesti klinikán február 11-én reggel várják őket.
Széleskörű összefogás
A segélykérésre elsősorban Sanyika szülőfalujában, Csíkmenaságon adakoztak, ahol az iskola és egyházközség is gyűjtést szervezett. Ugyanitt a csíkszentgyörgyi Fehér Zoltán és Vitos Imre humoristák alkotta Székely Góbék jótékony előadásán is jelentős összeg gyűlt. Ezenkívül Csíkszentimréről és Csíkmindszentről is érkeztek támogatások, de Csíkszeredában a szerkesztőségünket is felkeresték adakozók, továbbá a Kós Károly Építészeti Iskolában is gyűjtöttek, és az erre a célra létrehozott bankszámlákra szintén érkeztek juttatások. Varga Sanyika szülei azt is elmondták, hogy a pénztöbbletet, amely a kivizsgáláshoz szükséges összegen felül gyűlt, a számlán hagyják, hogy a továbbiakban az izomsorvadásos gyermekük kezelésre fordíthassák.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
szóljon hozzá!