
Fotó: Kristó Róbert
Többek között önkéntesek toborzásával, illetve az önkéntesség tudatosításával kíván foglalkozni a december elején megnyíló Hargita Megyei Önkéntes Központ. A működés részleteiről tegnap beszéltek a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság székhelyén.
2014. november 25., 21:072014. november 25., 21:07
„Megerősödött a kihívást jelentő feladatok iránti igény a fiatalok körében, egyre inkább nő az érdeklődés az önkéntesség iránt, ezért is időszerű egy önkéntesközpont létrehozása” – hangsúlyozta Réti Zsófia, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság aligazgatója. Az intézmény székhelyén alakítottak ki egy irodát erre a célra, amelyet a Care2Travel önkéntesekkel foglalkozó szervezettel közösen működtetnek majd. A Hargita Megyei Önkéntes Központ hivatalos megnyitóját december harmadikán tartják, amikor kerekasztal-megbeszéléseket folytatnak Az önkéntesség fontossága és szerepe az önkéntesek, szervezetek és intézmények életében témában.
Jackie Curtin, a Care2Travel elnöke, valamint Kedves Péter, a szervezet önkéntes koordinátora azokat a programokat mutatta be, amelyeket az önkéntesközpont elindulásával kívánnak megvalósítani, illetve folytatni. „Eddig főként külföldi önkéntesekkel foglalkoztunk, ezentúl szeretnénk a helyi aktivistákat is bevonni programjainkba, továbbá tudatosítani az intézményekben, szervezetekben az önkéntesség fontosságát” – emelte ki Kedves Péter.
Mint részletezték, a családi típusú gyermekotthonokban mentorokként segíthetnek az önkéntesek. A fogyatékkal élőkkel vagy hátrányos helyzetű gyermekekkel való munkában is segédkezhetnek. „Az iskolákban is szeretnénk népszerűsíteni önkéntes-programjainkat” – mondta Kedves, hozzátéve, nemcsak a középiskolások, hanem egyetemisták jelentkezését is várják, jövőben több mint 100-200 önkéntesre számítanak. A csíkszeredai Hősök utca 7. szám alatti ingatlanban található önkéntesközpont minden érdeklődő számára nyitva áll majd hétfőn, szerdán és pénteken délután kettő és öt óra között.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.
szóljon hozzá!