
Lehajtott az úttestről egy tehergépkocsi Csíkszentdomokoson szerdán hajnalban, jelentős károkat okozva egy, az E578 jelzésű európai út szélén lévő melléképületben.
2013. február 27., 12:082013. február 27., 12:08
2013. február 27., 15:062013. február 27., 15:06
A 27 éves erdőlibánfalvi (Maros megye) A. D. vezette, Csíkszereda felől Marosfő irányába közlekedő nyergesvontatónak az európai út egyik balos kanyarjában, az Olt-híd előtt kirobbant a jobb első gumiabroncsa, aminek következtében a sofőr elveszítette uralmát a jármű fölött, amely kidöntött egy faoszlopot, majd a közeli, út alatti átfolyó betonelemének csapódott, végül pedig lesodródott az aszfaltról, összetörve az egyik útszéli ház kerítését és teljesen letarolva egy fásszínt.
A teherautó a kertben állt meg. A jármű utasfülkéje megrongálódott, azonban a rendőrség tájékoztatása szerint a sofőr nem szenvedett sérüléseket. A keletkezett anyagi kár összértéke eléri a tizenötezer lejt.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
szóljon hozzá!