
Fotó: Veres Nándor
Az előkészítő és elemista osztályok számára megjelent új kerettanterv nulla vagy egy órát ír elő a választható tantárgyak számára.
2013. május 22., 16:042013. május 22., 16:04
2013. május 22., 19:132013. május 22., 19:13
Ellehetetlenítették a választható tantárgyak oktatását elemiben – hívta fel a figyelmünket nemrég egy pedagógus. Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője is azt mondta el, elkeserítette a kollégákat a választható tantárgyakra következő tanévtől vonatkozó új rendelkezés. Porsche Éva, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség elemi oktatásért felelős tanfelügyelője kifejtette, az előkészítő és első, második, harmadik, illetve negyedik osztályokra vonatkozó, nemrég megjelent új kerettanterv tartalmazza a módosítást. A tanügyi törvény szerint legalább egy választható tantárgy kell legyen elemiben, az új kerettanterv viszont azt írja, hogy nulla vagy egy óra fordítható hetente a választható tantárgyakra következő tanévtől – ismertette a tanfelügyelő. Hozzátette, az ellentmondás miatt pontosításokat várnak a szaktárcától ez ügyben.
Az új kerettantervben csak a törzsanyagra, a kötelező tantárgyakra adtak meg óraszámokat, a tanügyi törvényben viszont úgy szerepel, hogy az óraszámok nyolcvan százaléka fordítható a törzsanyagra és húsz százalék az iskola, a pedagógus belátására van bízva, így eddig fel lehetett ezt használni gyakorlásra vagy a választható tantárgyakra is – mutatott rá egy másik ellentmondásra a tanfelügyelő.
Az új kerettanterv másik újdonsága, hogy már előkészítő osztálytól bekerült a törzsanyagba kötelezőként az idegen nyelv oktatása, ami a kisebbeknél eddig választható volt, és csak harmadik és negyedik osztályban szerepelt a kötelező tantárgyak között. A tanfelügyelő szerint azonban nem biztos, hogy összefüggés van a két újdonság között, és az idegen nyelv bevezetése miatt maradt csak nulla, illetve egy órával a választható tantárgy. Porsche Éva úgy vélte, mivel annak is adott a lehetősége, hogy egyáltalán ne tartsanak választott tantárgyakat, lesz pedagógus, aki élni fog ezzel. Felsorolta, a választható tantárgy keretében nagyon változatos foglalkozások zajlottak az iskolákban, volt például játékos matematika, ismerkedés a számítógép kezelésével, kézművesség, hagyományőrző tevékenység, drámapedagógia.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!