
Az új buszokat nemsokára forgalomba helyezik. November végén indulhatnak
Fotó: Pinti Attila
Megkapták a töltőállomás működtetetéséhez az engedélyt, így célegyenesben vannak az előkészületek a csíkszeredai tömegközlekedést kiszolgálni hivatott gázüzemű buszok beüzemelésére. A buszok telephelye is nemsokára teljesen elkészül.
2025. október 31., 07:552025. október 31., 07:55
A gázüzemű buszok töltőállomásának próbaüzeme, tesztelése zajlik a csíkszeredai Akác utcai telephelyen – tudtuk meg Bors Béla alpolgármestertől. Miután a berendezés igen hosszúra nyúlt, tavaly kezdődött engedélyeztetési folyamata lezárult,
Az elöljáró szerint ennek november végéig meg kell történnie, ehhez a töltőállomás átvételét be kell fejezni.
A telephely kialakítása, ahol a töltőállomás mellett garázsok, javító-és szerelőműhely, valamint mosó is lesz, a vége felé közeledik, ezt is teljesen át akarják venni a kivitelezőtől év végéig – tudtuk meg. Ugyanez történik az úgynevezett kogenerációs központtal is, amely
A 23 busz éjszakára foglalja el majd a garázsokat. Az új, 8,5 méter hosszú, közel 2,5 méter széles autóbuszok a közelben parkolnak, ezeket már 2022 végén elkezdte leszállítani a gyártó.

Első látásra kissé furcsa, ismeretlen kinézetű autóbusz járta a napokban Csíkszereda utcáit, amely a városháza közelében is vett fel utasokat, ráadásul szerb rendszáma volt. A helyi önkormányzat által megrendelt egyik gázüzemű buszról van szó.
Az előkészületekhez tartozik a városi tömegközlekedés átszervezése, az új menetrend kialakítása, és további gépkocsivezetők alkalmazása a buszokra. Az alpolgármester emlékeztetett,
amely nagyobb járatsűrűséget és könnyebb megközelíthetőséget biztosít számos városrész esetében. „Folyamatban vannak az alkalmazások, erre még tavaly kaptunk memorandumot (írásos üzenetet) a kormánytól, így ezt engedélyezték.
– említette Bors Béla. Hozzátette, azért fog 20 autóbusz közlekedni, mert néhányat tartalékban hagynak, hogy ha bármilyen meghibásodás történik, tudják helyettesíteni.
Fotó: Pinti Attila
Az új menetrendről elmondta, lesz egy belső körgyűrű a városban, ahol 15 perces gyakorisággal közlekednek majd a buszok, de
Ugyanakkor lehetőség lesz Somlyóról a megyei kórházig, vagy Zsögödfürdőig eljutni legtöbb egy átszállással. Arra is odafigyelnek, hogy a reggeli és délutáni csúcsforgalomban mindenki számára jobban elérhető legyen a tömegközlekedés – tudtuk meg.
Megkezdődtek a felújítási munkálatok a csíkszeredai Levendula utcában, emiatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.
Erdély és az Oszmán Birodalom közel másfél évszázados kapcsolatának kulturális örökségét mutatja be a Csíki Székely Múzeum új időszaki kiállítása.
Több mint két éve vásárolta meg a csíkszeredai önkormányzat a zsögödi városrészben épült lovardát, amelyet azóta lovas egyesület bérel és működtet. Fejlesztésekre, felújításokra jelenleg nincs pénz, noha szükség lenne rá.
Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.
Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.
Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.
Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.
Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.
Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.
3 hozzászólás